A világ valaha volt legnagyobb drogkereskedőjét, Pablo Escobart nehéz elképzelni úgy, mint egy átlagos családapát, aki állandóan azzal nyaggatja a gyerekeit, hogy tanuljanak rendesen, legyenek jók és tartsák távol magukat a drogokról.

Pedig a fia sokáig csak erről az oldaláról ismerte a világ legrettegettebb drogbáróját. Sebastian Marroquin az elmúlt 20 évben el tudott jutni odáig, hogy mára szét tudja választani magában annak a Pablo Escobarnak a képét, akik otthon látott, és azét, aki több ezer embert öletett meg, mikor nyílt háborút hirdetett a kolumbiai kormány ellen a 80-as évek második felében. És erről most könyvet is írt.

Marroquin akkor változtatta meg a nevét Juan Pablo Escobarról, mikor az apja halála után a családjának Argentinába kellett menekülnie. Miután 1993 decemberében a kolumbiai különleges erők megölték az apját, az akkor 17 éves Marroquin megfogadta, hogy mindenkin bosszút áll, akinek köze volt Escobar halálához. Erről aztán gyorsan letett, mikor a rivális drogkartellek tagjai pisztolyt nyomva a fejéhez választás elé állították:

vagy megölik vagy örökre eltűnik az országból.

Tisztában van vele, hogy belőle is lehetett volna a második Pablo Escobar, de inkább nem élt a lehetőséggel, és építésznek tanult. Azt mondja, ezerszer beszállhatott volna a drogbizniszbe, de az apja példája éppen elég volt neki, hogy megtanulja, általában mi a vége a játéknak.

Marroquin 1977-ben született, így a gyerekkora egybeesett apja drogbirodalmának aranykorával. Az apjáról szóló könyvében arról ír, hogy milyen volt felnőni ebben a világban, mikor az apja ellenőrizte a világ kokainforgalmának 80 százalékát. 

Escobar 20 négyzetkilométeres Hacienda Napoles nevű birtokán egy saját világot épített fel a családnak, volt arénájuk a bikaviadaloknak, állatkertjük elefántokkal, orrszarvúkkal és vízilovakkal, hatalmas autóparkjuk és repülőterük. Ha pedig a gyerekek kaját akartak rendelni, azt külön helikopterrel hozták el nekik.

Marroquin azt mondja, hogy bár még nem látta Michael Jackson Neverlandjét, kétli, hogy valami újat tudna mutatni neki.

Az aranykornak azonban vége lett, miután az apja 1984-ben megölette Kolumbia igazságügyi miniszterét, Rodrigo Larát, mert az nyilvánosságra hozta, hogy Escobar nemzetközi csempészhálózatot működtet. A merénylet után Escobar nyílt háborút indított a kolumbiai kormányzat ellen, kormányzati épületeket robbantatott fel, bírákat és rendőröket öletett meg, felrobbantott egy utasokkal teli repülőgépet, 1989-ben pedig megölette Luis Carlos Galán elnökjelöltet is. A háborúnak több ezer áldozata volt, Marroquinéknak pedig ettől kezdve folyamatosan bujkálniuk kellett.

Marroquin könyvében arról is ír, hogy milyen volt gyerekként átélni a menekülést, mikor a családnak kétnaponta búvóhelyet kellett váltania, ezek között pedig csak bekötött szemmel utazhattak, hogy akkor se árulják ezek helyét, ha esetleg Escobar ellenségei elkapnák és megkínoznák őket.

Mikor egyszer úgy alakult, hogy a hegyekben kellett bújkálniuk, Escobar egyetlen éjszaka alatt 2 millió dollárnyi papírpénzt égetett el, mert félt, hogy megfázik a kislánya.

A drogbárót olyan apának tartja, aki inkább azt mutatta meg a gyerekeinek, hogyan nem szabad élniük. Annak ellenére, hogy körülbelül 30 milliárd dollárt szedett össze a drogkereskedelemből, a fiának megtiltotta, hogy bármit is kipróbáljon. Mikor erről beszélt neki, akkor bevallotta, hogy a herion kivételével már mindent használt, de Marroquint megkérte, hogy maradjon távol ezektől. Az embereinek ezt már keményebben adta elő:

aki akár csak egy spanglit is elszívott a fia jelenlétében, azt megölte.

Mivel Marroquin élete nagy része azzal telt, hogy valahogy elszámoljon magában az apja tetteivel, hosszú hallgatás után döntött úgy, hogy könyvet ír ezekről az élményeiről. Mivel Escobar ellenségei közül sokan élnek még és szabadon vannak, ezért a projekt nem volt teljesen kockázatmentes. A könyv azonban bestseller lett Latin-Amerikában.

A Netfilx apjáról szóló legújabb sorozatát, a Narcost viszont nem tartja túl hitelesnek, valamint azt is nehezményezte, hogy a készítők a család engedélye nélkül használták fel az apja nevét.

A könyvében felveti, hogy talán az apját nem is a különleges erők ölték meg a tetőteraszon, hanem végzett magával, mert a családnak gyakran beszélt arról, hogy minden tárból 14 töltényt az ellenségeinek szán, de az utolsót megtartja magának arra az esetre, ha már nem lenne más kiút.

Ahhoz képest, hogy miket élt át, Marroquin igyekszik normális életet élni, építész, majd tanár lett belőle. Hogy kilépjen apja árnyékából, Latin-Amerika országaiban az erőszak ellen és a drogpolitika megreformálásáért kapmányol. Szerinte az apja története azért is fontos, mert abból Kolumbiának és más országoknak is van mit tanulnia. Hatalma csúcsán Pablo Escobar politikusokat, bírákat és rendőröket fizetett le, hogy elérhesse a céljait. Aki pedig ellenállt, azt megölette.

Marroquin szerint ma Mexikóban ugyanaz játszódik le, mint Kolumbiában a 80-as években, csak akkor még a mexikói drogkereskedők dolgoztak a kolumbiaiaknak, most ez fordítva működik.

Az állítja, hogy semmi sem maradt rá apja vagyonából, a hatalmas birodalmat Escobar halála után a drogbáró barátai és ellenségei teljesen szétlopták, pedig a Forbes szerint 1989-ben ő volt a világ 7. leggazdagabb embere. Marroquin ezért ma hálás is nekik, mert így mindent elölről kellett kezdenie.

Mára már belátta azt is, hogy nem neki kell vállalnia a felelősséget az apja által elkövetett bűnökért, pár éve mégis megkereste Rodrigo Lara és  Luis Carlos Galán gyerekeit, akik Escobar miatt vesztették el az apjukat. A legnagyobb meglepetésére szóba is álltak vele.

A meggyilkolt politikusok gyerekei nem hibáztatták Marroquint, azt mondták neki, hogy van miről beszélniük, végül is ő is csak egy Pablo Escobar áldozatai közül.

(The Independent/ Daily Mail)