Addig erősködött a harlemi fekete nő, hogy a saját BMW-jét vezeti, amíg elmegyógyba nem zárták

bűnügy
2015 szeptember 14., 14:04
comments 220

Egy 32 éves fekete nő beperelte New York városát, és

azt állítja, nyolc napot volt kénytelen eltölteni egy elmegyógyintézetben, miután az őt igazoltató rendőrök nem hitték el, hogy a saját BMW-jét vezeti.

Bónusz: még ki is fizettették vele az ellátás 13 ezer dolláros költségét is.

Kamilah Brock a PIX II adásában.

Kamilah Brock épp Harlemben kocsikázott haza (lüktetőt zenét hallgatva) BMW-jével, amikor egy piros lámpánál igazoltatták, és kérdőre vonták, miért nincs a keze a kormányon. Brock azt válaszolta, hogy mivel épp a lámpára várt, táncolt kicsit az autóban. Ezek után a néhány órára őrizetbe vették, szabadon távozhatott, ám mikor másnap visszatért a lefoglalt (2003-as gyártású) 325-ös BMW-jéhez, megbilincselték.

Állítása szerint a rendőrök első pillanattól nem hittek neki, és addig erősködött, hogy szeretné visszakapni az autóját, míg végül mentőautóban egy harlemi pszichiátriai intézetbe szállították.

Ott állítólag meztelenre vetkőztették, és begyógyszerezve tartották. Brock és ügyvédje szerint erről az orvosi leletek is tanúskodnak.

Miután nyolc nap után elhagyta a pszichiátriát, még ki is számlázták neki ott tartózkodása 13 ezer dolláros árát is.

Az ügyvéd, Michael Lamonsoff szerint ügyfelének, aki egyébként bankárként dolgozik, korábban semmilyen mentális problémára utaló kezelése nem volt, és ha fehér lenne, valószínűleg soha ilyesmi nem történ volna vele.

A meglehetősen bizarr történetről a Huffington Post, a Mail Online és az Independent is tudósított.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.