Kiborult az arab terroristák viselkedésén a brit dzsihádista

Omar Hussain brit állampolgár, korábban egy szupermarket biztonsági őreként dolgozott. Majd kitalálta, hogy inkább csatlakozik az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez és dzsihádistának áll. Hussain a Telegraph cikke szerint blogján kezdte el kiosztani kollégáit, többek között azt kifogásolta, hogy arab elvtársai udvariatlanok, nem tudnak sorban állni, hangosan beszélnek, és úgy esznek, mint a gyerekek.

Ezen kívül kifogásolta azt is, hogy nem tisztelik a privát terét, ellopták a cipőjét és kérdés nélkül használták a mobiltöltőjét.

Omar-Hussain

Hussain már korábban ismert lett blogjával, melyben az Iszlám Államban eltöltött mindennapjaira panaszkodott. Például arról írt, hogy nem lehet rendesen mosni, gond van a krumplihámozóval és nem talált még magának megfelelő dzsihádista menyasszonyt.

Legutóbbi bejegyzésében figyelmezteti és a nyugati fanatikusokat, akik a Szíriába való utazáson gondolkodnak, hogy a kultúrák összecsapására készüljenek fel. Például olyan apróságokra is figyelmeztet, mint hogy a szíriaiak imádják bámulni a külföldieket, szerinte azért, mert soha nem jártak turisták korábban Szíriában.

Nem ő az egyetlen brit dzsihádista, aki a körülményekre panaszkodik. Imran Khawaja, aki azóta már börtönben van, korábban a puha vécépapírt hiányolta.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.