Justin Welby, az anglikán egyház feje szíriai menekülteket fog elszállásolni londoni rezidenciáján. Várhatóan egy vagy két család költözhet majd be négy hálószabás villájába, ami közvetlenül a Temze partján fekszik.
Nemrég a katolikus egyházfő, Ferenc pápa is jelezte, hogy két menekültcsalád szállást kaphat vatikáni otthonában. Állítólag a brit érsek régóta fontolgatta már ezt, döntését nem a pápa ötlete segítette elő.
A rezidenciát jelenleg kicsit átalakítják, hogy a családok számára alkalmas legyen a beköltözésre. Az érsek szóvivője szerint Welby nagyon szenvedélyesen áll a menekültek segítésének kérdéséhez:
Jézus is egy menekült volt.
- tolmácsolta az érsek szavait a szóvivője.
A családok ellátásának költségeit az érsek által felügyelt jótékonysági alapból fogják finanszírozni.
Nagy-Britannia a következő öt évben 20 ezer szíriai menekült befogadását tervezi. A lépést kritizálta az érsek is, mivel szerinte ez a szám nagyon alacsony.
Miközben a pápa felhívására Európa szerte fogadnak be menekülteket az egyházi vezetők, Magyarországon mindez kicsit másképp történik. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szerint például invázió zajlik, és a pápa nem tudja, miről beszél. Úgy látszik, Angliába még nem jutott el az invázió híre. (Guardian)