A lengyelek ötezer menekültet fogadnának be

migráció
2015 szeptember 22., 09:06
comments 49

Lengyelország ötezer menekült befogadását fogja felajánlani az uniós belügyminiszterek keddi találkozóján, ez kevesebb az Európai Bizottság által előirányzottnál, de több az eddig vállaltnál - írta a Rzeczpospolita nevű lengyel napilap.

Lengyelországnak az Európai Bizottság szeptember eleji indítványa alapján mintegy 12 ezer embert kellene befogadnia, a lengyel kormány korábban kétezer ember befogadásába egyezett bele. A Brüsszel által előirányzott számmal kapcsolatban Lengyelország részéről eddig nem hangzott el konkrét álláspont.

A Teresa Piotrowska belügyminiszter által kedden Luxemburgban előterjesztendő javaslat szerint Lengyelország önkéntes alapon 3900 görögországi táborokban tartózkodó menekültet fogadna be, 1200 embert pedig Olaszországtól vállalna át.

A Rzeczpospolita úgy értesült, hogy a belügyi tárcavezetők keddi megbeszélésén tárgyalt javaslatban nem lesz szó kötelező kvótákról és állandó menekültelosztási mechanizmusról.

A lap szerint Luxemburgban az is szóba kerül, hogy az uniós tagországok által Magyarországtól átvállalandó 54 ezer menekültre vonatkozó kvóta egyfajta tartalékká válik.

Ezzel azok az uniós országok élhetnének, amelyeket a jövőben érne migrációs hullám. Ezek a tagállamok - köztük a keleti irányból érkező bevándorlási hullám lehetőségével számoló Lengyelország is - más uniós országokba irányíthatnák át a menekülteket. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.