• 2014-ben a katalánok egy senki által el nem ismert népszavazáson megnépszavazták a független Katalóniát.
• 2015-ben egy parlamenti szavazást alakítottak függetlenségügyi népszavazássá, miközben egyáltalán nem is hisznek abban, hogy tényleg függetlenek lesznek.
• És a végén még a legnagyobb katalán vívmányt, az FC Barcelonát is képesek lesznek tönkretenni.

A világ legutóbb akkor figyelt Katalóniára nem fociügyből kifolyólag, amikor 2014 novemberében egy népszavazáson alacsony részvétellel, de elsöprő többséggel megszavazták elszakadásukat Spanyolországtól. Azzal a népszavazással csak az volt a gond, hogy annyit ért, mint a játékpénz: miután a spanyol alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az ország területi egységéről nem lehet népszavazást tartani, a katalánok tulajdonképpen csak önbizalomerősítő jelleggel voksoltak.

Katalónia vezetője, a Generalitat elnöke, a sokfejű függetlenségi mozgalom - a sok fej között mindjárt el fogunk időzni, mert ez az egész ügy legszórakoztatóbb része - vezetője, Artur Mas azonban nem volt hajlandó lenyelni a békát. Alig két hónappal a bohóc-népszavazás után bejelentette, hogy Katalóniában előrehozott parlamenti választás lesz, amit végül most szeptember 27-én rendeznek meg.

Az előrehozott választást az ég világon semmi más nem indokolja, mint hogy a katalánok ismét véleményt nyilváníthassanak a függetlenségről, így pedig a választási kampány is csak és kizárólag arról szólt, hogy melyik párt szeretné vagy nem szeretné elhagyni Spanyolországot. 2015-ben Katalóniában elég sok dologról lehetne politikai vitát folytatni, a bevándorlóktól a turizmusig, de ezek mind teljesen a háttérbe szorultak a mindent elnyomó identitáskérdés mögött.

Jobbhátvéd és balösszekötő

Katalóniában ma a jobboldali/baloldali és a konzervatív/liberális törésvonalak alig számítanak, csak az a fontos, hogy egy politikus és egy választópolgár pro vagy kontra foglal állást az independència-val kapcsolatban. Így alakulhatott ki az a teljesen nonszensz helyzet, hogy a függetlenségpárti választási szövetségben, a Junts pel Sí egy zászlót lenget a katalán Varufakisz, a katalán Cameron és a katalán Mindenható.

A katalán Mindenható a Bayern München edzője, az FC Barcelona egykori labdaszedője, focistája és edzője, Pep Guardiola, aki soha nem csinált titkot abból, hogy független Katalóniát szeretne.

A katalán Varufakisz a Junts pel Sí választási listáját vezető Raül Romeva, egykori zöldpárti EP-képviselő, aki annyira hülye és annyira katalán, hogy 2012-ben az Európai Bizottság elé próbálta vinni a Real Madrid hátvédjét, Pepét, amiért az egy kupameccsen rálépett a katalán Mindenható elsőszülött fia, Lionel Messi kezére. Romeva az utolsó pillanatban ugyan leállította ezt a brüsszeli akcióját, de elkötelezett katalánságából és baloldaliságából nem vett vissza.

A katalán Cameron pedig az az Artur Mas, akit az El País egy gyönyörűen karaktergyilkos publicisztikában Katalónia valaha volt legrosszabb vezetőjének nevezett, és aki mára teljes politikai karrierjét a függetlenségi huzavona szolgálatába állította. A jómódú barcelonai családból származó Mas ugyan a keresztségben még a spanyol Arturo keresztnevet kapta, de ezt később az o nélkül katalánosította, hogy semmi kétség ne férhessen nacionalista elkötelezettségéhez.

Mas és pártja, a jobbközép Convergència Democràtica de Catalunya (CDC) hagyományosan a katalán kis- és nagypolgárság pártja, amely szinte semmiben nem ért egyett a különféle baloldali erőkkel, amelyek csak úgy voltak hajlandóak beszállni a CDC-vel közös pártszövetségbe, ha saját emberüket, Rodevát tolhatják előre.

Balszélső és középpálya

A katalán nacionalizmus ma körülbelül ott tart, ahol Európa 1848 előtt: a vélt vagy valós “nemzeti” érdek minden egyéb szempontot felülír. Barcelonában 2010-ben és 2012-ben is hatalmas utcai felvonulások voltak, a nagyjából kétmilliós város nagyjából egynegyede vonult ki az utcára, függetlenségpárti transzparenseket lóbálva és jelszavakat skandálva. A tömegben együtt vonult a milliomos katalán gyárigazgató elegáns felesége és a mindenféle “progresszív”’, zöld és baloldali eszmékért lelkesedő szociológia szakos egyetemista.

Csak az igazi szélsőbal, a marxisták, trockisták és egyéb furcsa szerzetek próbáltak valamennyire elkülönülni az összkatalán összeborulástól, ahogy azt teszik a mostani választáson is. Viszont a közvéleménykutatások szerint éppen rájuk lesz szükség ahhoz, hogy a függetlenségpártiak többséget szerezzenek a barcelonai parlamentben, mivel a Junts-nak ehhez nem lesz elég támogatója. A Candidatura d'Unitat Popular (CUP) nevű, számtalan kis szélsőbaloldali csoportocskát tömörítő pártszövetséggel együtt viszont már összejöhet a dolog. A modern demokráciát abszurditásáért kedvelők pedig ebben az esetben felállva tapsolhatják meg a Burzsuj-Trockij koalíciót.

A Junts-nak azért van mindenképpen szüksége a CUP-ra, mert a többi, komoly támogatással bíró párt mind ellenzi a katalán függetlenséget - vagy legalábbis annak azt a formáját, amit Artur Mas szeretne. Ezek mind (spanyol)országos pártok katalán fiókszervezetei, amelyek madridi anyavállalataikkal összhangban elkötelezettek az ország egyben tartása mellett. Így gondolja

• a spanyol kormánypárt, a Partido Popular katalán ága (PPC),
• a tradicionális spanyol váltópárt, a szocialisták katalán szárnya (PSC),
• a spanyol Szirizának tartott Podemos által irányított újbalos pártszövetség, a Catalunya Sí que es Pot,
• és a Podemoshoz hasonlóan a politikából kiábrándult, ám nem rendszerellenes és piacpárti Ciudadanos is.

Mint az általában nagyon szoros politikai versenyeknél lenni szokott, a mostani parlamenti választási kampány is olyan rossz hangulatot szült Spanyolország északkeleti szegletében, amilyenre a katalánellenes Franco-diktatúra bukása óta nem nagyon volt példa. Katalónia a függetlenséggel kapcsolatban kettészakadni látszik, és akármi lesz vasárnap az eredmény, a törésvonal megmarad.

Rúgd és fuss

Mindenesetre mennyiben a jobb-bal-szélsőbal függetlenségpárti koalíciónak most sikerül megszereznie a katalán parlamenti többséghez szükséges 68 képviselői helyet, Mas ismét nekifuthat a függetlenség kivívásának. Kampányában azt ígérte, hogy egy legfeljebb 18 hónapra megbízott átmeneti kormányt állít fel, amelynek feladata egy új katalán alkotmány megalkotása lesz, valamint az elszakadás folyamatának megtárgyalása a madridi kormánnyal.

Az egyetlen probléma ezzel az ígérettel, hogy az ég világon semmi esély nincs arra, hogy a spanyol kormány akár tárgyalni is hajlandó legyen Katalónia elszakadásáról. Erre akkor sincs esély, ha a decemberi országos parlamenti választáson Mariano Rajoy jobboldali PP-je helyett baloldali kormány kerül hatalomra, ami egyébként simán megtörténhet. Egyedül a Podemos lenne hajlandó arra, hogy Katalóniában Madridra nézve is kötelező érvényű népszavazást írjanak ki a függetlenségről, de éles helyzetben ők sem tudnák ezt átnyomni sem a spanyol alkotmánybíróságon, sem spanyol választóik akaratán. Valószínűleg meg sem próbálnák.

Ez az apró bökkenő Artur Masnak is eszébe jutott, és meg is találta rá a megoldást:

ha a spanyolok nem hajlandóak tárgyalni és nem írják ki a kötelező érvényű népszavazást, akkor csá, ő kikiáltja a független Katalóniát.

Kétségtelenül látványos gesztus lenne, de ezzel is van néhány probléma is. Először is mindjárt az, hogy egy friss felmérés szerint bármennyire is függetlenségpárti a katalánoknak valamivel több mint fele, valójában mindössze egyötödük hisz abban, hogy Katalónia tényleg független lesz. A többiek vagy abban bíznak, hogy sikerül a tartomány Spanyolországon belüli pozícióját újratárgyalni, vagy rezignáltan azt gondolják, hogy a jövő egy végtelen Barcelona-Madrid politikai meccset hoz.

Alibifoci

A jelenlegi helyzetben még játszani is csak nehezen lehet a független Katalónia gondolatával, de úgy tűnik, ezt a játékot sokan jó szórakozásnak tartják. Elsősorban azok, akik szeretik felsorolni, hogy milyen mély verembe löknék magukat a jómódú katalánok, ha tényleg kiszakadnának Spanyolországból.

• Az EU például már jelezte, hogy a katalánok ne számítsanak arra, hogy esetleges függetlenségük után automatikusan bent maradhatnának az Unióban.
• És az Eurozónában sem. Ezt a két fenyegetést egyébként azért is szereti hangsúlyozni az EU, mert a tagországok nagyon szeretnék elkerülni, hogy egy esetleges katalán függetlenség például szolgálhasson más hasonló álmokat dédelgető régiók számára. A legfontosabb itt Skócia esete, de például független Nógrád megyére sincs senkinek szüksége így a menekültválság idején.
• A spanyol politikai és gazdasági vezetés kedvenc fenyegetése a corralito, a spanyol bankokban elhelyezett katalán betétek legalább részleges befagyasztása.
• Ehhez hasonlóan merült fel az is fél-, de inkább csak negyedhivatalosan, hogy miért is kellene a spanyol államnak nyugdíjat fizetni azoknak az öreg katalánoknak, akiknek büdös Spanyolországban létezni.
• Ma ugyan Katalónia Madrid mellett Spanyolország leggazdagabb régiója, azonban kérdés, hogy egy független, EU-n és eurozónán kívüli, beszűkült piacú országocska mennyire lenne vonzó a befektetők számára. 
• És ott van a legfontosabb kérdés is, hogy mi történne Katalónia szeme fényével, a katalán nemzeti identitás alapjával, az FC Barcelonával, amelynek minden hazai meccsén, a 17. perc 14. másodpercben a fél stadion azt ordítja, hogy INDEPENDENCIA!!!, így emlékezve az 1714-es évre, amikor Spanyolország új Bourbon királya végleg beolvasztotta a független Katalóniát. (A szurkolók a produkciót a meccsek mindkét félidejében előadják, pedig 6217-ben lehet, hogy már tényleg lesz független Katalónia.)

A spanyol sportpolitikusok álláspontja világos: ha Katalónia függetlenné válik, az FC Barcelona ne is álmodjon a részvételről a spanyol bajnokságban. Sőt, a barcelonai kiscsapat, az Espanyol drukkerei se álmodjanak, pedig ők hagyományosan sokkal kevésbé függetlenségpártiak, de hát ahol független fát vágnak, ott hull a nincstelen kiscsapat is. Az európai futballszövetség, az UEFA sem igazán fogja a Barca pártját, így kialakulhatna egy olyan helyzet, amelyben Messi és Neymar év közben csak katalán kiscsapatok ellen focizik, és a Bajnokok Ligájába már a legelső selejtezőkörben játszaniuk kellene a Videoton ellen.

Nem véletlen, hogy a Barca a társadalmi nyomás ellenére sem nyilvánult meg hivatalosan Katalónia jövőjével kapcsolatban, hiszen pontosan tudják, hogy egy esetleges katalán függetlenség porig rombolhatná az utóbbi 20 év legsikeresebb futballklubját.

Egy FC Barcelona nélküli spanyol bajnokság egyébként az örök rivális Real Madridnak sem áll érdekében, hiszen a rivalizálás Cristiano Ronaldóékat is motiválja, arról nem is beszélve, hogy az egymás elleni meccsek mennyi pénzt hoznak minden érintettnek, a szponzoroktól a tévécsatornákig.

A foci példája pedig tökéletesen illeszkedik a teljes katalán függetlenségi folyamatra is: a racionális érvek mind Spanyolországban, mind Katalóniában a különválás ellen szólnak. Jobb helyeken pedig - márpedig mind Camp Nou stadion, mind Katalónia a világ jobb helyei közé tartozik - többnyire végül győz a racionalitás.