Bűnözőnek tartja a csalás aktív résztvevőit a Volkswagen felügyelőbizottsági tagja

külföld
2015 szeptember 30., 04:20
comments 57

"Személyes felelősséget kell vállalniuk azoknak, akik megengedték a csalást vagy telepítették a szoftvert, amely segítségével egyes modellek hamis teszteredményeket produkáltak" - jelentette ki a BBC-nek adott interjújában Olaf Lies, Alsó-Szászország gazdasági minisztere, aki a Volkswagen felügyelőbizottságának is tagja. Lies szerint a cég azon dolgozói, akik tudtak a csalásról és részt vettek benne, bűncselekményt követtek el.

A gazdasági miniszter szerint a Volkswagen felügyelőbizottsága csak a legutóbbi ülésén, közvetlenül a botrány kitörése előtt értesült a problémákról, "nem sokkal azelőtt, hogy a média is tudomást szerzett volna róluk".

"Így annak is utána kell járnunk, hogy az fb-t miért nem értesítették korábban, ha már több mint egy éve tudtak róla az Egyesült Államokban" - mondta.

Szerinte most gyorsan kell cselekedniük, vissza kell hívni az autókat, mert "emberek millióinak rendült meg a hite a Volkswagenben". Most az elsőszámú feladat ennek a hitnek a visszaszerzése és annak garantálása, hogy "az autóipari óriás hatszázezer dolgozójának többségét senki se hibáztassa".

Az amerikai környezetvédelmi hivatal, az EPA vizsgálata szerint a Volkswagen csoport 11 millió, Euro5 minősítésű dízelmotorjába telepítettek olyan szoftvert, ami képes volt érzékelni, ha a járművet tesztpadon vizsgálják, hogy úgy módosítsa a beállításokat, hogy a teszteken jobb eredmények jöjjenek ki, a motor kevesebb szennyező anyagot bocsásson ki magából.

A mostani adatok szerint ötmillió Volkswagen, 2,1 millió Audi, 1,2 millió Škoda és 700 ezer Seat típusú személyautót, illetve 1,8 millió kisbuszt érint a csalás, ezeket kell visszahívni.

Továbbgyűrűzik

A Volkswagent 18 milliárd dolláros bírság is fenyegeti a visszahívás költségein felül, azt pedig, hogy mekkora veszteségeket okozhatnak a megrendült bizalom miatt csökkenő eladások, egyelőre megbecsülni sem lehet. A cég mindenesetre a múlt hétfő óta 35 százalékot vesztett a piaci értékéből a tőzsdei kereskedésben.

Ennek már társadalmilag is érezhető hatása van. A cég központjában, Wolfsburgban a helyi önkormányzat már akkora kieséssel számít legnagyobb adózója gondjai miatt, hogy a polgármester már be is jelentette a költségvetés befagyasztását és felvételi stopot hirdetett az önkormányzatnál. (Via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.