Tényleg lesz lovarda a Várban

Budapest
2015 szeptember 30., 12:03
comments 455

Visszaépítik az egykori királyi lovardát és a főőrségi épületet is a budai Várban. Ez is része a kormány 200 milliárd forintos Hauszmann-tervének, amelynek célja a Vár felújítása. Ami részben a korábbi állapotok helyreállítása. Beköltözik a Várba a Miniszterelnökség, valamit kezdenek a Palotával is.

És visszaálítják a Királyi Palota 1899-ben épült, a második világháborúban találatot kapott és elbontott díszes lovardáját. Tartanak majd benne lovas programokat is, 16 ló tartásához megfelelő istállót alakítanak ki a várfal alatti földrézsűbe rejtve. De a tervek szerint lesznek itt bálok és művészeti vásárok.

photo_camera A lovarda látványterve. Forrás: MTI/Közti

Szintén eredeti helyén épül újra az eredetileg 1909-es Főőrségi épület, amelyben az újjáalakuló palotaőrség, valamint kiállító- és vendéglátóhelyek kapnak otthont. Innen lesz megközelíthető a középkori vár maradványainak feltárása után kialakítandó, térszint alatti régészeti bemutatótér is.

Hauszmann Terv - Bemutatták a Csikós-udvar rekonstrukciós ter

A látványterveket bemutató Potzner Ferenc építész szerint a lovarda az 1944-45-ös ostrom során találatot kapott, de sokkal könnyebben helyreállítható lett volna, mint a Sándor-palota, mégis elbontották. Hasonló sors jutott a Főőrségi épületnek is, pedig abban a hetvenes évek elejéig még irodák is működtek.

Visszaépítik a Stöckl-lépcsőt is.

Hauszmann Terv - Bemutatták a Csikós-udvar rekonstrukciós ter

A beruházás során megerősítik az Ybl-féle támfalakat, illetve felújítják és funkcióval látják el a Karakas pasa tornyát is - közölte Potzner Ferenc.

Hauszmann Terv - Bemutatták a Csikós-udvar rekonstrukciós ter

A Csikós-udvarból az újraépítendő Stöckl-lépcső és fal melletti rámpa biztosítja a feljutást a Várba.

Hauszmann Terv - Bemutatták a Csikós-udvar rekonstrukciós ter

 

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta: október 7-én a Várkert Bazárban kamarakiállítás nyílik a visszaépítendő épületek eredeti terveiből és a Királyi Palota utóbbi hónapokban visszavásárolt tárgyaiból. Előkerült például a Szent István-terem egyik Zsolnay pirogránit képe, de több ezüst- és porcelántárgy is, a szerdai tanácskozása előtt pedig a palota eredeti ajtókilincsének egy példányát juttatta vissza eddigi birtokosa. (MTI)

Hauszmann Terv - Bemutatták a Csikós-udvar rekonstrukciós ter

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.