Pár percig véletlenül eladó volt a google.com domain, egy férfi meg is vette 12 dollárért

internetek
2015 október 02., 06:17
comments 92

Sanmay Ved egykor a Google alkalmazottja volt, nemrég pedig egy percre a google.com domain tulajdonosa. A férfi éppen eladó domaincímek után nézelődött éjjel a neten, amikor megakadt a szeme a világ egyik legértékesebb címén, ami az eladó lehetőségek között szerepelt. Mindössze 12 dollárért, azaz kicsit több mint háromezer forintért.

Kicsit nehezen hitte el, hogy ez igaz lehet, de azért megrendelte. Legnagyobb meglepetésére a tranzakció sikerrel járt. Rögtön el is kezdtek hozzá olyan belső információkat tartalmazó emailek érkezni, amiket csak a google.com domain birtokosa láthatott. Azaz ő. Egyetlen percre még a nagyobb irányítófelülethez is hozzáférést kapott.

A döbbent boldogsága csak egy percig tartott. A Google Domains, amin keresztül a tranzakció bonyolódott, szinte azonnal jelentkezett, hogy valaki más már regisztrálta a domaint, és rögtön vissza is utalták a 12 dollárját.

Ved így elmondhatja magáról, hogy egy percig a Google.com tulajdonosa volt. Nem rossz karrier, még ha kicsit rövidéletű is.

Az nem világos még, mi tette lehetővé, hogy megvegye a domaint. A Google egyelőre vizsgálja az esetet, próbálják kideríteni, hogyan kerülhetett fel az eladó domainek közé a cég honlapjának elérhetősége. (Slate)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.