Szabadlábon Lagzi Lajcsi felesége

bulvár
2015 október 02., 15:21
comments 84

A Budapest Környéki Törvényszék megszüntette Lagzi Lajcsi feleségének előzetes letartóztatását, mivel az indoklás szerint az ő esetében hiányzik a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja.

Lajcsi és egy harmadik gyanúsított esetében viszont helybenhagyták az elsőfokú bíróság végzését, így ők előzetesben maradnak.

A Budaörsi Járásbíróság szeptember 24-én rendelte el egy hónapra a zenész és két másik személy előzetes letartóztatását, akiket vesztegetés és lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. A végzés ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

Az ügyészség korábban azt közölte, hogy a gyanú szerint egy mocsai lakóházban és egy tatai appartmanparkban éveken át méretlenül fogyasztották az áramot, a vizet és a gázt, majd megvesztegették az ellenőröket.

A Blikk úgy tudja, hogy az ügyvédek az első perctől kezdve szerették volna elérni, hogy Lajcsi feleségét szabadlábra helyezzék, mert az asszony súlyos beteg. Arról is beszámoltak, hogy az asszonyon nemrég életmentő műtétet hajtottak végre.

(via Origó)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.