Time lapse videó arról, hogy kerültek fel a napelemek a háztetőmre

napelem
2015 október 02., 14:37

Na, jó hazudtam, amikor a korábbi posztban kijelentettem: az idén felrakom a napelemeket a házunk tetejére. Mert hát nem én raktam fel, hanem egy négyfős csapat, gyorsan, ügyesen, profin, tegnap reggel 9 és este 6 között. Így:

link Forrás

(Disclaimer: bár pont a Verdét épp szponzoráló EnHome telepíti nálunk a napelemeket, ha hiszitek, ha nem, a cikksorozat tartalmát semmiben nem befolyásolja a futó kampány. Üdv mindenkinek és remélem, sok hasznos infót kapnak az én történetemből a napelem ötletével kacérkodók! – Rácz Tamás)

A meló jóval kevesebb rombolással járt, mint vártam. A napelemről jövő kábelek és az invertertől a villanyóráig futó vezetékek miatt egy kis fúrás, egy kis por, ennyi, meg négy cserép, ami igazán nem tétel ahhoz képest, hogy a brigád egész nap jött-ment a tetőnkön. A ház esztétikumán sem esett nagy csorba, az eresz mellett végigfutó PVC-cső alig észrevehető, a villanyórához lefutó cső a riasztó ronda doboza mellett már nem oszt nem szoroz, ahol pedig a tetőről jön le az egyenáram, a szennyvíz-átemelő eleve gusztustalan kábelezésére rímel rá gyönyörűen:

Ahol ház van, cső is van
photo_camera Ahol ház van, cső is van
Alig észrevehető a PVC-cső, amiben a kábelek futnak az invertertől a villanyóráig
photo_camera Alig észrevehető a PVC-cső, amiben a kábelek futnak az invertertől a villanyóráig
Itt már úgyis mindegy: a ronda riasztódoboz mellett nem oszt, nem szoroz egy lefutó cső
photo_camera Itt már úgyis mindegy: a ronda riasztódoboz mellett nem oszt, nem szoroz egy lefutó cső

Oldalról nézve a panelekre látszik, hogy a héjazat-csere során jórészt meghagyott szarufa-sor miatti tetőgörbület miatt nem lehetett olyan elvágólagosan felrakni síkba a napelemeket, mint mondjuk egy OSB-s, bitumenzsindelyes tetőre lehetett volna:

"Girbegurba tetőre nem lehet egyenesen napelemet rakni" (ősi szittya közmondás)
photo_camera "Girbegurba tetőre nem lehet egyenesen napelemet rakni" (ősi szittya közmondás)

De így is gyönyörű, fenn van, termel. Illetve... Pár nap múlva termelni kezd, amikor ez e-On emberei is kijönnek, és lecserélik a villanyórát. Hivatalosan csak akkor szabad majd bekapcsolni az invertert. Egy rövid teszt erejéig azért ma reggel megnéztük, működik-e: nos, igen, a 3,12 kW névleges csúcsteljesítményű rendszer két kilowatt felett tolta a villanyt a reggel 9 órás napsütésben:

A Growatt invertere nem a legszebb háztartási gépünk, de már most jobban szeretem, mint a porszívónkat
photo_camera A Growatt invertere nem a legszebb háztartási gépünk, de már most jobban szeretem, mint a porszívónkat

Ha rendes, forgó-pörgő villanyóránk lenne, mondta Sándor, a brigád vezetője, nem is lenne gond, mehetne a napelem, és ha nem is töltenénk a hálózatra, azért már a saját villanyunkról zúgna napközben a hűtő, mosógép, mosogatógép. Ilyenkor a mechanikus óra csak megáll - de a miénk már digitális, ez pedig regisztrálja, ha olyan furcsaságok történnek, mint a visszafelé futó áram. Ami különben gyakorlati problémát nem jelentene senkinek, de a szabályozás szerint csak az óracsere és a szolgáltató hivatalos befogadása után szabad felkattintani a kapcsolót. Még 5-10 nap, és ez is megtörténik - ahogy eltelik az első 24 óra, ismét beszámolok itt a Verdén a Rácz család napelemes tapasztalatairól!

Sőt: egy másik családéról is, akiknek pont most egyéves a rendszerük és októberben lesz esedékes az első éves számla - úgy néz ki, ők tényleg nem fizetni fognak, hanem keresni a villanyon az idén.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.