Ha azt hiszed, hogy Szíria szörnyű, várd ki, amíg széthullik Szaúd-Arábia

  • Kiürülőben az államkassza!
  • Megkérdőjeleződött a királyi család uralmának legitimációja!
  • Palotaforradalom van készülőben!
  • Mi lesz, ha egyszercsak nem lesz mivel betömni az öntudatára ébredő nép száját?
  • Nem is kell ennyire előreszaladnunk, hogy hirtelen még sötétebbnek tűnjön az amúgy is kilátástalan közel-keleti helyzet.

Szaúd-Arábiában az 1964-es királypuccs, Fejszál király hatalomra kerülése óta nem volt olyan kiélezett a társadalmi-politikai helyzet, mint most. A monarchia mindezidáig

meglepően jól állt ellen a négy évvel ezelőtt kirobbant, diktátorok sorát elsöprő arab tavasz óta akkut társadalmi-politikai válságának.

Most azonban a dolgok véletlenszerű egybeesése nagy vihart idézhet elő:

  • egy népszerűtlen háború – a jemeni – egyre inkább foglalkoztatja a politika iránt amúgy nem érdeklődő közvéleményt;
  • aminek egyre nehezebb lesz betömni a száját az egyre csökkenő olajárbevételekből finanszírozott jóléti juttatásokkal;
  • így egyre nő az elégedetlenség az uralkodóval szemben, aki sajátos személyzeti politikájával még családját is magára haragította.

Ezen az amúgy sem szivárványos helyzeten szeptemberben két előreláthatatlan esemény még rontani is tudott:

  • szeptember 22-én megjelent egy levél, amiben az uralkodócsalád egyik hercege a király megbuktatását veti fel;
  • két nappal később, szeptember 24-én pedig ezer zarándokot tapostak agyon Mekkában.

Ez utóbbi tragédia bőven túlmutat önmagán. Az, hogy Szaúd-Arábiát egy család uralja, nem vezethető le a Koránból és az iszlámból, de az al-Szaúd-ház uralmának politikai-vallási legitimációját az adja, hogy

az iszlám két legszentebb helye, Mekka és Medina őrzőiként szavatolni tudják a hívő muszlim zarándokok biztonságát és hozzáférését a szent helyekhez.

Nem véletlenül csapott le a tragédiára Szaúd-Arábia legnagyobb térségbeli riválisa, Irán elnöke, aki hétfőn, az ENSZ közgyűlésén tartott beszédében azzal vádolta a szaúdi vezetést, hogy inkompentenciájuk miatt még az éves zarándoklatot sem képesek rendben levezényelni. Ezzel ugyanis nem szimplán a tragédiáért tette felelőssé az uralkodóházat, hanem uralmuk alapját kérdőjelezte meg akkor, amikor a jelek szerint a családon belül is

palotaforradalom

szerveződik.

„Nem leszünk képesek véget vetni a pénzszivattyúzásnak, a gyermekded politikának, a kockázatos katonai akcióknak, ha nem változtatunk a döntéshozatali mechanizmuson, még ha ez esetleg a király leváltását is jelenti” – írta a herceg, aki a sajátos szaúdi viszonyok között (most éppen arra készülnek, hogy egy, 2011-ben a kormány ellen tüntető kamaszt keresztre feszítsenek rögtön azután, hogy lefejezték) nem vállalta névvel a kritikáját. Ebben a mondatában arra a három problémára utal, ami miatt már szeptember előtt is válságos volt a helyzet.

Kiürülőben a kassza

Ezek közül az első és legfontosabb a társadalmi béke fenntarthatatlansága. Ennek egyedüli és kizárólagos alapja az ország olajvagyona, Szaúd-Arábia mesés gazdagságának egyedüli oka. Az olaj szerepe a szaúdi gazdaságban szinte felfoghatatlan, az olaj adja

  • az ország költségvetési bevételeinek 80%-át;
  • exportbevételeinek 90%-át;
  • az ország teljes GDP-jének 45%-át.

Vagyis az olajár legkisebb ingadozása is komoly hatással van az ország gazdaságára, hát még az, ami az elmúlt bő másfél évben történt. Az olajár ugyanis egy ideje nem ingadozik, hanem

tartósan alacsony.

Mégpedig azért, mert Szaúd-Arábia így akarja: megtehetnék, hogy a termelés visszafogásával mesterségesen emelik az árszintet, de Szaúd-Arábia más utat választott. A termelés fokozásával inkább szándékosan alacsonyan tartja az olajárat, amitől azt remélék, hogy ezzel képesek lesznek kiszorítani a piacról riválisaikat, akiknek ezen az árszinten már nem éri meg a termelés, így idővel egyeduralkodóvá válhatnak a piacon. A döntést Muhammad bin Szalman koronaherceg, Szalman király kisebbik fia hozhatta meg, aki egy személyben igazgatója az állami olajvállalatnak és a gazdaságpolitikát kidolgozó Gazdasági és Fejesztési Ügyek Tanácsának. Jegyezzék meg a nevét, róla még lesz szó.

Bár a terv papíron logikusnak tűnik, két súlyos buktatója is van.

Egyrészt a végtelennek hitt szaúdi tartalékokról kiderült, hogy korántsem végtelenek. A 2014 augusztusában még 737 milliárd dolláros tartalékalap 2015 májusára már 672 milliárd dollárra apadt, és jelenleg havi 12 milliárd dollárral csökken. Ha ilyen ütemben ürül tovább, akkor 2018-ra már csak 200 milliárd dollár marad, ami már arra késztetheti az országba befektetőket, hogy kimenekítsék tőkéjüket.

És ez még a kedvezőbb szcenárió, ami azzal számol, hogy a bevételek nem csökkennek, a kiadások pedig nem nőnek. Pedig fognak.

Az országnak szinte kizárólag az olajexportból vannak bevételei. És míg a belföldi olajfogyasztás rohamosan, évi 7,5%-kal bővül, addig évi 1,4 százalékkal csökken a kitermelt olaj exporthányada, és így a Citigroup elemzése szerint tizenöt éven belül a hazai fogyasztás utoléri az exportot - márpedig a hazai fogyasztás a benzinár állami dotációja miatt veszteséget termel.

A kiadásokat nemcsak a benzinár dotációja növeli, hanem minden más dotációja is:

  • a rendkívül száraz, és a globális felmelegedés miatt egyre szárazabb országban az ivóvíz 70 százalékát a hazai olajjal működtetett, rendkívül energiaigényes lepárlóüzemekben állítják elő tengervízből;
  • erre azért van szükség, mert a javarészt megújíthatatlan forrásokból származó talajvíz 88 százalékát a mezőgazdaság használja fel;
  • az a mezőgazdaság, ami az adott körülmények között fenntarthatatlan, nagyipari termelésével nagyban hozzájárul az elsivatagosodáshoz, fokozva ezzel a vízhiányt;
  • cserébe teljes mértékben alkalmatlan a belföldi fogyasztás kielégítésére;
  • amit 80 százalékban importból fedeznek, és persze államilag dotálnak, hogy kivédjék az árak ingadozása miatti társadalmi feszültségeket.

Erre utalhatott a levélíró herceg a pénzszivattyúval.

Gyermekded politika alatt pedig Szalman király sajátos személyi döntéseire utalhatott, például a már emlegetett bin Szalman herceg szokatlan és bámulatos karrierjére.

Minden bajok okozója, a fiatal koronaherceg-helyettes, Mohammed bin Szalman.Sergey Guneev/RIA Novosti

Udvari intrikák

Szalman király idén januárban, az országot gyakorlatilag két évtizede vezető Abdullah király halála után örökölte meg a trónt. Az utódlás kérdése még a szaúdinál kevésbé terebélyes uralkodóházakban sem viszálymentes, az al-Szaúd háznak viszont kétszáz olyan hercege is van, aki egyenesági leszármazottja a dinasztiaalapító Ibn Szaúdnak. A királyi családon belüli béke megőrzése itt komoly diplomáciai manővereket igényel, aminek része az erőegyensúly fenntartása a befolyásosabb nagybácsik és unokaöccsök pozícióhoz juttatásával.

Ezt a hagyományt rúgta fel Szalman azzal, hogy hol 30, hol 35 évesnek mondott, de szaúdi viszonylatban mindenképpen tejfeles szájúnak számító fiát, Mohammad bin Szalmant egy addig nem létező poszttal, helyettes koronahercegséggel - kvázi trónörökös-helyettességgel - ajándékozta meg, és kinevezte a hadsereg, az olajipari vállalat és a gazdasági döntéshozótanács vezetőjévé.

Bin Szalman pedig nem tétovázott élni frissen szerzett hatalmával, és háborúba vezette országát a szomszédos Jemen siíta lázadóival, a húszikkal szemben.

De a háború nem az elképzelései szerint alakult. Gyors győzelem helyett sikerült a teljes szétesés határára sodornia Jement, ahol a húszik átmeneti visszaszorulása csak az al-Kaidát erősítette meg. Az egyre nagyobb anyagi és emberáldozatokat követelő háború egyre népszerűtlenebb az országban, ahol amúgy is egyre többen érzik úgy, hogy

a leggazdagabb arab ország a legszegényebb lakóin fitogtatja erejét.

Lesz még rosszabb

Itt tartunk most. Ezek a folyamatok külön-külön semmiképp, de még így, együtt sem jelentik azt, hogy Szaúd-Arábiában bármelyik pillanatban kitörhet a forradalom. Palotaforradalom viszont még lehet:

„Felszólítjuk Ibn Szaúd fiait a legidősebb Bandartól a legifjabb Mukrinig, hogy sürgősen üljenek össze a család vezető tagjaival, vizsgálják ki a helyzetet és találják ki, mit lehet tenni az ország megmentéséért, hogy hajtsanak végre személycseréket a vezető posztokon, hogy vonjanak be szakértőket a királyi családból függetlenül attól, hogy azok melyik generációhoz tartoznak” – írta levelében a herceg, aki a Guardiannak azt mondta, hogy hamarosan négy vagy öt bácsikájával is összeül, hogy megtárgyalják a dolgok állását.

A nagy kérdés, hogy az uralkodócsere elég lehet-e a monarchia megmentéséhez. Ideig-óráig, amíg a pénz kitart, elég lehet. Utána viszont, ha az elmúlt öt év felfordulását nézzük, ez már kevés lehet:

az arab tavasz kirobbanásában az elnyomott nép demokráciavágyánál sokkal nagyobb szerepe volt a gazdasági válságnak, és annak, hogy a globális felmelegedés miatt egyre nehezebb és drágább élelemhez jutni. Egyiptomban és Szíriában is elsősorban ez volt a forradalom kiváltó oka.

És ha a monarchia elbukik, akkor kábé ugyanarra számíthatunk itt is, mint Szíriában, ahol eleve a szaúdiak által pénzelt csoportok harcolnak irániak támogatta csoportokkal és az ISIS-szel, aminek az iszlámértelmezése nem áll rettenetesen távol a szaúdi államvallásnak számító vahabizmustól.

(A névtelen herceg levelét angol nyelven legalaposabban tán a Guardian dolgozta fel. A szaúd-arábiai társadalmi-politikai feszültségekről Nafeez Ahmed, a tán leghíresebb arab oknyomozó riporter publikált remek elemzést a Middle East Eye-on. Címlapkép: a mekkai nagymecset és a körülötte kiépült muzulmán kalandpark, AFP PHOTO / MOHAMMED AL-SHAIKH.)

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.