Jutalomútra vitte a közmunkásokat polgármester, migránsoknak nézték őket

migráció
2015 október 05., 13:06
comments 250

Huszonnégy közmunkást vitt jutalomkirándulásra a bőszénfai polgármester a hétvégén. A túra Pakson döccent meg egy kicsit, ahová ebédre érkeztek.

"Az étteremhez közeli lakótelep mellett parkoltunk le a két kisbusszal, és bár tudtak előbb fogadni a vendéglátóhelyen, így is maradt egy félórás szabadidőnk. Alig telt el két-három perc, amikor megjelent egy járőrkocsi két fiatal rendőrrel, akik látva a Darányi Ignác Terv feliratú matricánkat a buszon, mindjárt mosolyogva, barátságosan mondták el, miért jöttek"

- mondta Nyitrai István polgármester a Sonline.hu-nak. A közmunkásokat migránsoknak nézte valaki, ezért hívta ki a rendőröket, akik végül mindenkit igazoltattak. A polgármester elmondta, hogy

"egy kicsit azért bántott minket a történet, keserű volt a szánk íze, hiszen a fiúk és a lányok is keményen dolgoztak egész évben, s bennünk motoszkált, hogy úgy látszik, olyan időket élünk, hogy mindenki mindenkit feljelent, de szerencsére a kirándulás hangulatát mindez nem törte meg. Hazafelé már ugrattuk is egymást a történtekkel. "

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.