Disznóólban nevelték a gyereküket

bűnügy
2015 október 06., 09:04
comments 189

Teljesen elhanyagolta gyermekeit egy húszéves pár Miskolcon. A járási ügyészség kedden emelt vádat a fiatalok ellen, akik gyermekeikkel Miskolcon, egy külterületi ház romos melléképületében éltek. Az épület teljes egészében állatok tartására szolgált, a család lakrésze mellett az épület tulajdonosa disznókat tartott. "Az állatok ürüléke a család ajtaja előtt folyt el, mely jelentős fertőzésveszélyt jelentett" - írja közleményében az ügyészség.

A nyomozás megállaptásai szerint a család lakrészében semmilyen tisztálkodásra, főzésre szolgáló berendezés nem volt, a gyerekek elhanyagoltak, koszosak, tetvesek voltak, a saját koszos pelenkájukkal játszottak a földön. Orvosi ellátásban sem részesültek. A lakóhelyük padlóját vastagon borította a szemét, mindenhol cigarettacsikkek voltak.

De nemcsak a körülmények voltak borzalmasak, a szülők amúgy sem gondoskodtak megfelelően gyermekeikről. Az ügyészség vádjai szerint 2013 őszén a nő egyéves kislányát a babakocsiban hagyta egy lejtős útszakaszon. A kocsi elszabadult, felborult. A gyerek elvesztette az eszméletét és agyrázkódást szenvedett.

A gyerekeket a gyámhatóság kiemelte a családból és az anyai dédnagymamánál helyezte el. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést és a szülői felügyeleti jog megszüntetését kezdeményezte a szülőkkel szemben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.