Kedden elhunyt Göncz Árpád, Magyarország egykori köztársasági elnöke, író, műfordító, drámaíró.

Göncz Árpád volt az egyik legnépszerűbb magyar politikus a rendszerváltás óta, a 90-es években szinte végig ő vezette a politikusok népszerűségi listáját. Miközben közvetlen stílusa miatt barátságos, nagypapás kép élt róla az emberek fejében, nagyon szigorú ember is volt, aki akkor sem engedett elveiből, amikor az élete volt veszélyben. Így lehet egyszerre igaz az alábbi két gondolat, amelyeket önmagáról mondott még 1990-ben:

• „Én egy rohadt forradalmár vagyok.”
• „Magyarország nagypapájának érzem magam.”

Mindkettő igaz volt egyszerre.

A nácik és a kommunisták ellen

Göncz Árpád 1922-ben született Budapesten, jogi egyetemet végzett. A német megszállás után belépett egy antifasiszta diákszervezetbe, a Magyar Diákok Szabadságfrontja Táncsics Mihály Zászlóaljába. Az érkező oroszok előtt akarták felszabadítani Budapestet, de a rosszul felszerelt diákokat a magyar csendőrök szétverték 1944 karácsonyán Rákoscsabánál, a harcban Göncz is megsebesült. Hamarosan besorozták, de amikor egységét 1945-ben Németországba vezényelték, akkor megszökött. Szovjet fogságba esett, de onnan is megszökött.

1945-ben belépett a kisgazdapártba, a párt ifjúsági szervezetének elnöke lett. A párt feloszlatása után csak segédmunkásként helyezkedhetett el, volt hegesztő, lakatos és talajvédelmi technikus is. 1952-ben beiratkozott az agrártudományi egyetemre, azt remélve, hogy legalább mezőgazdasági vonalon komolyabb munkát is kaphat.

Az 1956-os forradalomban a Magyar Parasztszövetség néven szerveződő politikai tömörülésben lett vezető. Igazi főszerepet azonban a forradalom bukása után vállalt. Tagja lett annak a körnek, amely Bibó István vezetésével a magyar függetlenség visszaszerzéséért fogalmazott meg terveket és kiáltványokat. 1957 tavaszán vállalta, hogy kijuttassa az országból Nagy Imre „A magyar nép védelmében” című írását. Göncz a budapesti indiai nagykövetnek juttatta el a szöveget, és így az Nyugaton hamarosan meg is jelenhetett. Gönczöt 1957 májusában, Bibó Istvánnal együtt tartóztatták le, „a népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének alapos gyanújával”, a letartóztatási parancson Biszku Béla aláírása állt.

Életfogytiglani börtönre ítélték, jórészt politikai foglyokkal ült együtt. A börtönben tanult meg angolul, erre alapozva lett később műfordító, többek között A gyűrűk ura, a Tökfilkók szövetsége és a Tövismadarak fordítója.

1963-ban amnesztiát kapott, mint az 56-osok többsége. Jellemző szigorú elvárásaira, hogy otthon a négy gyereke a kikészített színjeles bizonyítványaikkal várták, hogy jó benyomást tegyenek apjukra. (Gyermekei közül Kinga lánya ment politikai pályára, külügyminiszter és EP-képviselő is volt.)

Göncz 1965-től a rendszerváltásig elsősorban műfordításból élt, és a 80-as években kezdett részt venni különböző ellenzéki szervezkedésekben. Alapítója lett az SZDSZ-nek.

Az ország élén

Göncz az MDF-SZDSZ paktumnak is nevezett megállapodás miatt lehetett köztársasági elnök. Az első szabad választáson győztes MDF átengedte a második helyen végzett, és ellenzékbe vonuló SZDSZ-nek az államfő jelölésének a jogát, és cserébe az SZDSZ belement abba, hogy jelentősen szűkítsék a kétharmados törvények számát. Az alku kifejezetten Göncz Árpád személyén alapult: Antall József, az MDF miniszterelnöke határozottan ragaszkodott ahhoz, hogy az SZDSZ-ből a kisgazda múltú Göncz legyen az SZDSZ jelöltje a posztra.

„Itt vagyok izzadtan, fáradtan, meg vagyok hatva, tele vagyok szorongással, büszke vagyok, bőghetnékem van. Mit mondjak még?"

- így kezdte első sajtótájékoztatóját köztársasági elnökként, majd ezzel fordult az újságírókhoz: "Hadd valljak szerelmet a sajtónak!”. Václav Havel cseh köztársasági elnökkel ők lettek a kelet-európai rendszerváltás sztárjai, a börtönviselt drámaírók, akik sosem alkudtak meg a diktatúrákkal, és akik civilként viselkedtek a hatalomra jutva is. Államfőként egyik első döntése az volt, hogy elnöki kegyelemmel megakadályozta egy halálos ítélet végrehajtását. Később eltörölte a parlament a halálbüntetést.

Antall József hamar megbánta, hogy Göncz Árpádot választotta az ellenzék soraiból elnöknek. Göncz keményen küzdött, amikor úgy érezte, hogy a kormánynak nincs igaza, míg Antallék úgy tartották, hogy az elnök túlmegy alkotmányos hatáskörén. Már 1990 őszén, a taxisblokád idején élesen kijöttek az ellentétek: Göncz a tiltakozó blokádolókkal nyíltan szimpatizált, és ő nyújtotta be azt a törvénytervezetet is, amely általános mentességet adott minden jogkövetkezmény alól a résztvevőknek.

A viszony különösen a médiaháborúnak nevezett konfliktus idején durvult el, amikor Göncz nem volt hajlandó aláírni a közszolgálati adók vezetőinek felmentését, illetve az új vezetők kinevezését. Göncz szerint túlzott kormányzati befolyás alá kerültek volna az adók. Antall az alkotmány megsértésével vádolta, mire így vágott vissza:

"az alkotmány nem írja elő, hogy hallgatnom kellene, vagy ostobának kellene lennem".

Az akkor még MDF-es Csurka István arról írt, hogy Göncz az izraeli és az amerikai kormányok ügynöke.

A konfliktus leglátványosabb kifejlete 1992. október 23-án történt, amikor szélsőjobboldaliak kifütyülték a Kossuth téren szónokolni készülő elnököt. Az akkori ellenzék meggyőződése volt, hogy a kormány szervezte a dühöngő tömeget a térre. Göncz nem tudta elmondani a beszédét, Orbán Viktor tiltakozásul kivonult az Operában rendezett állami ünnepségről.

1993-ban Göncz egy olasz lapnak adott interjújában már a magyar sajtószabadságot és a demokráciát féltette a kormánytól, ami hatalmas felháborodást keltett a kormányoldalon. Antall József addigra nem is állt szóba vele, csak levélben tartották a kapcsolatot.

Az 1994-ben alakult MSZP-SZDSZ kormánnyal sokkal jobb viszonyban volt már. Jóval kevesebb törvényt küldött alkormányossági vizsgálatra, és az ellenzék nagy csalódására nem élt ezzel a jogával a Bokros-csomagnak nevezett, megszorítások sorát hozó törvények elfogadásakor sem.

Visszaemlékezések szerint addigra a szocialista politikusokkal már jobb volt a viszonya mint az SZDSZ-esekkel, és nagyra értékelte, hogy Horn Gyula rendszeresen tájékoztatta őt, illetve hogy bevonták a külpolitika alakításába is. Egy interjúban így méltatta a miniszterelnököt: „Horn Gyula is az ujja hegyén érzi,– érzékeli –a hétköznapok, az elesett emberek minden gondját-baját." 1995-ben a a parlament újabb öt évre köztársasági elnöknek választotta. Második ciklusában sokkal kevésbé volt aktív, napi politikai ügyekben már alig nyilatkozott.

1998-ban, az első Orbán-kormány megalakulása után hűvösebb, de udvarias lett a viszonya az új miniszterelnökkel. Úgy érezte, hogy továbbra is komolyabban veszik, mint Antall József vagy Boross Péter kormányzása alatt, ám a politikai ellentétek fokozatosan előjöttek az új felállásban. A legkomolyabb konfliktus abból lett, hogy Göncz elnöki kegyelemben részesítette Kunos Péter bankárt, ám a kegyelmet nem írta alá Dávid Ibolya igazságügyi miniszter. Gönczöt mélyen sértette, hogy felülbírálták a döntését.

Göncz második elnöki ciklusa 2000 nyarán fejeződött be, azóta visszavonult a politikától. Az utóbbi néhány évben megromlott egészségi állapota miatt egyáltalán nem vállalt semmilyen nyilvános szereplést sem.

Göncz Árpád népszerűsége ellenére is megosztó politikus volt, hiszen markánsan képviselte véleményét, és sok elemzés szerint többször is túllépett a magyar államfők alkotmányban kijelölt keretén.

Ugyanakkor Göncz Árpádot mindig következetes viselkedése kiemeli a 20. század magyar politikusai közül: soha, egyetlen diktatúrával sem alkudott. Egy vérzivataros században mindvégig a szabadság reményét képviselte. Fegyvert fogó diákként, konspiráló ellenzékiként és az ország első embereként is azért küzdött, hogy Magyarország szabad ország legyen.