Nagyon részletes térképen lehet megfigyelni, hogy alakul Európa országainak a népessége

eu
2015 október 08., 09:18
comments 145

Európa éppen nagyon durva demográfiai fordulaton megy keresztül. Sokat hallani ezt az érvet most a menekültválság miatt is: vannak területei a kontinensnek, ahol durva arányban fogy a lakosság. De hogy pontosan milyen a helyzet, azt talán leginkább erről a térképről érthetjük meg, amit a német szövetségi városfejlesztési intézet (BBSR) állított össze. 

A BBSR térképének előnye, hogy az összes európai önkormányzattól kaptak adatokat, ez alapján tudták feldolgozni a demográfiai változás mértékét 2001 és 2011 között. Igaz, hogy 2011 már négy éve volt, de jelenleg ez a legfrissebb hozzáférhető összeurópai adatbázis erről a témáról, a trendek pedig így is világosan látszanak. 

A térképen a kék foltok jelzik az éves népességfogyást: a sötétkék foltok évi kettő vagy nagyobb százalékos csökkenést jeleznek, a világoskék foltok 1-2 százalék közöttit, a halványkék pedig egy százaléknál kisebbet. Ugyanez működik a piros színnel is: a sötét piros a két százaléknál nagyobb éves növekedést mutatja, a középpiros 1-2 százalék közöttit, a halvány pedig 1 százaléknál kisebbet. 

A térképet böngészve akad néhány dolog, ami feltűnő lehet. Például a kelet-európai városok feltörése. 

Budapest, Bukarest, Prága és több lengyel város mellett is láthatóak az élénk piros körök, amik arra utalnak, hogy éves szinten itt két százalék fölött nőtt a lakosság száma. Az egykori kommunista blokk fővárosai ugyanis nagyjából a kétezres évekre voltak képesek elkezdeni terjeszkedni a korábbi, tőkehiányos időszak után. 

A magyar demográfiai helyzetről nemrég írtunk részletesebben

A térképen jól látható, hogy a keleti országok ennek ellenére küzdenek az elvándorlással és a népességfogyással: országok jelentős területén csökken folyamatosan a népesség. Sokan a nyugati országokba utaznak munka reményében, de az egyes országokon belül is látható a trend, ahogy emberek tömegei döntenek a fővárosba költözés mellett. 

És persze ez megfigyelhető a nyugati országok demográfiai mutatóin is. Az egyetlen kivétel Spanyolország, ahonnan éppen az északnyugati területen csökkent jelentősen a népesség. (via Citylab)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.