
„Kiment a kertészbácsi a kert végébe és látja, hogy a gyümölcsfákat hogy eszik a hernyók. Fölnéz, és azt mondja: „az isten se’ tudja, hogy itt ma-holnap mi lesz! Titeket a hernyó, minket meg a Fidesz.”
Egy idős, budai bácsi meséli nekem ezt a viccet, amikor már vagy húsz perce állnak egy helyben két barátjával a Széll Kálmán téren az esőben arra várva, hogy elinduljon végre a Tisza Párt Nemzet Hangja nevű országos kérdőívezése a Széll Kálmán téren. Ezzel a régimódi szatírával válaszolt, amikor arra voltam kíváncsi, hogy milyen politikai oldalon állónak tartják magukat: jobboldali-baloldali, konzervatív, netán liberális öregurakkal beszélgetek-e. Ez sosem derült ki, hisz szerintük ilyen már nincs, úgy tartják, ma fideszesek és Fidesz-ellenesek vannak ebben az országban, ők az utóbbiak közé tartoznak.
Aztán lassan a tárgyra térek: Mit gondolnak, mitől jobb Magyar Péter kezdeményezése, mint a fideszes Nemzeti Konzultáció? „Olcsóbb!” – hangzik a szatírához csatlakozó másik úr válasza.
Ha már itt tartunk, pontos összeget nem tudunk arról, hogy mekkora költsége van a Nemzet Hangja nevű programnak. Magyar Péter tájékoztatása szerint 50-60 millió forintba kerül. Ha igaz, amit Magyar Péter mond, akkor valóban nagyságrendekkel kevesebből fognak kérdéseket feltenni az embereknek, mint amennyiből az ellenfelük szokott. A 2023-as szankciós-háborús Nemzeti Konzultáció esetén például csupán a miniszterelnöki kísérőlevél nyomdai költsége 367 millió, az ívek összeállítása, a borítékok előállítása és a kézbesítés 2,3 milliárd forintba került, az összegben pedig nincs benne a marketing, vagyis a bombás óriásplakátok a létező összes felületen. Mindent összeadva ötmilliárd körül lehet egy Nemzeti Konzultáció költségvetése. Magyar állítása szerint tehát a Tisza ennek az összegnek mindössze egy százalékáért monitorozza az embereket. Ráadásul a kormány közpénzből hajtja végre az egyszerre kampányerősítésnek, egyszerre adatgyűjtő akciónak is hasznos politikai találmányát, míg a Tisza mindezt a saját forrásaiból teszi.
Magyar Péter természetesen tagadja, hogy adatgyűjtésre is kihasználják majd az alkalmat, hogy emberek elmondják nekik a véleményüket, de nem kell nagyon politikaközelben lenni ahhoz, hogy az ember tudja, az ilyen akciókat minden párt használja ilyesmire is. És az is látszott az esemény első napján, a programindítónak szánt eseményen a Széll Kálmán téren, hogy valószínűleg sokan döntenek majd úgy, hogy megosztják a véleményüket a Tiszával. A márciusi csapadék ezen a héten döntött úgy, hogy bepótolja mindazt, ami az elmúlt hetekben elmaradt, de még az igazán kellemetlen idő ellenére is sokan jöttek el, kivárták a sort és leadták a kérdésekre a szavazataikat. És a tiszások azt állítják, április 11-ig Magyarország minden településére ellátogatnak a kérdőívekkel.
Magyar az akcióra népszavazásként hivatkozik, ami jogilag nem helytálló, a 444-nek pedig korábban arról beszélt, azért nem áll az összehasonlítás a nemzeti konzultációval, mert ők olyan kérdéseket tesznek fel, amelyek valóban érintik az embereket. „Megosztó kérdések is vannak köztük, tehát nem olyanok, mint a nemzeti konzultációban, amire egy kismajom is tudja a választ, és 99,5%-os igen vagy nem keletkezik” - mondta erről Magyar. Azért a kérdések többségére elég egyértelmű a válasz, bár az tény, hogy nincs hozzájuk olyan szájbarágós felvezető, mint amilyen a konzultációkon szokott lenni. Arról, hogy az ellenzéki vezér miként lépett át a kereteken ezzel a népszavazással, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!