Észtország begyűjtené összes állampolgára DNS-ét

Egészségügy
2015 október 10., 15:51
comments 93

Azt észt kormány egy olyan rendszeren dolgozik, ami begyűjtené az ország összes állampolgárának DNS-mintáit, és ingyen hozzáférhetővé tenné az ezekből nyert információkat, írja az Atlantic.

A mintákat anonimizálnák, és lehetővé tennék a tudósoknak, hogy az országnyi méretű biobankban végezzenek kutatásokat. A mintát adó állampolgároknak elvileg lehetőségük lenne megszabni, hogy milyen típusú kutatásoknál használhatnák a mintáikat, méghozzá azon a híres ügyfélkapun keresztül, amin keresztül az egész észt közigazgatás működik. Főleg az öröklődő betegségek kutatásánál nélkülözhetetlen egy ilyen nagy DNS-adatbázis.

Az észtek hosszú távú célja a biobankkal az egészségügyi rendszerük hatékonyabb személyre szabása.

Igaz, egyelőre annyira nem állnak jól, a 2000-ben indult program, ami a lakosság negyede DNS-ének begyűjtését szolgálta volna, még csak 52 ezer mintánál tart, ami az 1,3 milliós népesség elég apró része. Nem is olcsó a program, hiszen egy minta digitalizálása 1-5 ezer euróba kerül. Ennek ellenére nagy a program hazai támogatottsága.

Észtországnak egyébként lenne keresnivalója máshol is, nem csak a személyre szabott genetikában. Például az OECD adatai szerint még Magyarországnál is súlyosabb arrafelé az alkoholfüggőség, és a dohányzás visszaszorításával sem állnak túl jól.

(Atlantic)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.