Nem lesz adóemelés Németországban a menekültek érkezése miatt

migráció
2015 október 11., 14:25
comments 86

Kizárta egy adóemelés lehetőségét a menekültválsággal összefüggésben Angela Merkel kancellár egy német lapnak adott, vasárnap előzetesen ismertetett interjúban. 

"Szerencsére évek óta jól gazdálkodunk és a gazdasági helyzet jó" 

- mondta Merkel a Bild című lapnak. Ezért a kancellár szavai szerint nem szükséges sem adóemelés, sem szolidaritási adó a menekültválság kezelésének finanszírozásához.

Az interjú a lap hétfői számában jelenik meg teljes terjedelmében, de vasárnap már közöltek belőle egyes részleteket.

Merkel szóvivője, Steffen Seibert már szombaton is cáfolta a Süddeutche Zeitung értesülését, amely szerint a német kormány és az Európai Bizottság egy szolidaritási hozzájárulás bevezetéséről tárgyal.

Merkel a Bildnek nyilatkozva egyúttal arról beszélt, hogy jelenleg a menedékkérelmet benyújtóknak a kérelem elbírálásáig járó németországi pénzbeli juttatások európai összehasonlításban túl magasak, így téves ösztönzők lehetnek. Hollandia és Luxemburg például - mondta Merkel - jóval kevesebb pénzt biztosít ezen a címen. Hogy az esetleges téves ösztönzőket csökkentsék, a német kormány arra törekszik, hogy a befogadóközpontokban tartózkodók ismét túlnyomórészt nem pénzbeli juttatásokat kapjanak.

A tervezett új törvény, amely elutasított menedékjog iránti kérelem esetén csak a feltétlenül szükséges ellátást biztosítja, ésszerű és vállalható, akkor is, ha valószínűleg újabb alkotmányjogi panasz érkezik ellene"- mondta Merkel. A jelenlegi, a Hartz IV ellátáshoz - a németországi munkanélküli ellátás leggyakoribb formájához - közeli összeg kifizetésére egy alkotmánybírósági ítélet kötelezi a kormányt. 

"Az alkotmánybíróság egy, a realitásokhoz közelien megállapított összeg kifizetésére kötelezett bennünket" 

- mondta, megjegyezve, hogy a kormánynak tiszteletben kell tartania ezt az ítéletet. A tervezett új jogszabály ezzel szemben más szempontokat állapítana meg azokra nézve, akiknek csak nagyon kevés esélye van arra, hogy menedékjogot kapjanak az országban. A változás Merkel szavai szerint várhatóan novemberben lép életbe. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.