Az idei nyár vége a menekültválságról szólt. Habár a hétköznapi emberek közül is sokan említették szíriai helyzetet, mint az emberáradat folyamatos hullámainak elindítóját, sokkal messzebb már kevesen tekintettek.

Azok, akik mégis összekötötték a pontokat az arab tavasznak nevezett eseménysorozat, a majd mindenhol kudarcba, vagy erősen kétes eredményekbe torkolló 2010-ben kezdődött változások és a térség destabilizációja kapcsán, nem lepődhettek meg igazán, hogy a szíriában kialakult helyzetből sokak számára a kiutat nem a menekülttáborok, hanem Európa jelenti.

Az arab tavasz reményt, esélyt jelentett a nőknek, hogy áttörjék az elnyomás évszázados falait és kiálljanak az őket megillető emberi jogaikért.

Hogy milyen jogokért akartak kiállni, az Mona Eltahawy A fátyol fogságában című könyvéből viszonylag pontosan kirajzolódik. A könyvben az egyiptomi helyzet és a szerző tapasztalásai állnak a fókuszban, de szinte az egész közel-keleti és észak-afrikai térség (rossz) példái előkerülnek a fejezetekben. A kézirat valamikor 2014-ben kerülhetett lezárásra, így az ISIS előretörése, az idei év eseményei és sokkoló hírei egyáltalán nem kerülhettek bele. Kár. Azért is kár, hogy magukat az arab tavasz eseményeit is csak a szubjektív szemlélő, a lelkes, majd sokkolt túlélő szemszögéből nézi, utólagos elemzést, a későbbi eseményekkel való ok-okozati összefüggéseket kereső szemlélete hiányos.

Eltahawy dühös. Joggal. Az aktivista újságíró 4 éves volt, amikor egy férfi a péniszét mutogatta neki, kamaszként vallási rendezvényen, a mekkai zarándoklaton fogdosták, felnőttként egyike volt azoknak a nőknek, akiket brutálisan bántalmazták és megerőszakoltak a Tahrir tér környékén, és a története messze nem egyedi vagy különleges.

Ahogyan azt sem, hogy mindezekért őt hibáztatták, ha beszélni mert róla: "Mi volt olyan különös benned 4 évesen, hogy villantani akartak előtted?" - faggatták és a kórházban a tahrir téri események után is azt kérdezték tőle, hogy „hogyan hagyhattad?”.

„Miért gyűlölnek minket?”

2012-ben a Foreign Policy lapjain tette fel ezt a kérdést, és új kötetében is megismétli. Az ő tapasztalata az, hogy a nők a letartóztatásoknak, kínzásnak, hatóságok általi nemi erőszaknak, szexuális zsarolásnak, zaklatásnak kiszolgáltatva, csonkításnak, bántalmazásnak, és az otthonok „védelmében” elszenvedett mindennapos nemi erőszaknak kitéve élnek egész életükben. Ebből vonja le a következtetést, hogy a térségben bármerre is néz, nőgyűlöletet lát.

Az Eltahawy által bemutatott világban a női test szabad préda

A nőktől az írónő szerint „a családjuk, az utca és az állam együttesen veszi el a testük feletti rendelkezés jogát”. Ahelyett, hogy biztosítanák, hogy a nők biztonságban legyenek, és a támadókat gátolnák meg abban, hogy bűncselekményeket kövessenek el, a beszéd tilalma, a szüzesség iránti megszállottság (a testük rejtegetése) és az áldozathibáztatás kombinációjával a nőket zárják be az otthonaikba és ráadásul a kulturális relativizmus jegyében globálisan is sokan helyesnek látják.

A női munkaerő félelmet ébreszt a férfiakban, mások a nők ruháját, viselkedését okolják, általános a lányok és nők hiperszexualizációja. Sok helyen a nők számára tilos a sport, és Szaúd-Arábiában a vezetés is, azaz a szabad mozgásukban is korlátozzák őket. A nőket a négy fal közé kényszerítik saját érdekükben, holott az otthonaikban sincsenek biztonságban.

„Ha kizárólag a közösségre bízzuk a megoldást; a férfiak beszélnek mindenki helyett.”

Könyvében a nők életének különböző korlátai, aspektusai egymáshoz kötődnek, és rendszert képeznek. Az arc, vagy a női test teljes eltakarása, a nők elleni bűncselekmények, a szexuális zaklatás, a családon belüli erőszak, a gyermekházasságok, a női nemi szervek megcsonkításának gyakorlata, a házastársi nemi erőszak és a nők mozgásának és munkavállalásának korlátozásának mozaikjai egy meglehetősen sötét képpé állnak össze, ahol a súlyos traumákat átélt túlélő összefoglalásában minden mindennel összefügg.

Sajnos pont ezen összefüggések kibontásával, melyek nagyon érdekesek lennének, illetve a megoldási lehetőségek feltárásával a szerző sok helyen adós marad, vagy csak egy-egy félmondattal utal rájuk.

Adott-e a „választás lehetőségének kiváltsága”?

A teljes test, illetve az arc teljes eltakarása kapcsán az évekig szintén ilyen ruha rejtekében járó írónő erősen cáfolja, hogy valóban szabad döntés lenne a nők részéről ezeknek a ruhadaraboknak a viselése. Saját döntését ugyanis utólag nem ilyennek látja. Miután a mekkai zarándoklaton kamaszlány korában a tömegben többen is fogdosták, ő maga rejtőzött el a ruhadarabok mögé.

Bár elismeri, hogy sokan, sokféle okból hordják az akár teljes takarást biztosító ruhákat, ő maga inkább úgy éli meg, hogy „a férfiak szexuális bűncselekményei miatt a nők újra meg újra…elrejtik a testüket.” Hiába tiltakoztak sokan a hidzsáb letételével a mindent átitató diszkrimináció és erőszak miatt meggyőződése, hogy a nők elfedett teste „vitorla, mellyel azt jelezzük, hogy behódoltunk a maradiság és patriarchátus előtt.”

„A szexuális zaklatást semmi nem gátolja a régióban, mivel nem bünteti a törvény, nem jelentik a nők, és nem veszi tudomásul a hatóság.”

Pedig az utcai szexuális zaklatás elterjedt, olyannyira, hogy sok helyen majd minden nő átél ilyesmit életében. Az ENSZ 2013-as felmérese szerint az egyiptomi nők 99,3 százalékát zaklatták már valamilyen formában közterületen a durva viccektől kezdve a fogdosásig és a nemi erőszakig bezárólag. 83 százalékuk mondta, hogy nem érzi magát biztonságban az utcán, kétharmaduk még taxiban ülve sem.

Az utcai, közlekedés közbeni zaklatás, mutogatás problémája, ha felszínre is kerül, többnyire hitetlenséggel találkozik. Ehhez különben nem is kell Egyiptomig menni, elég a 4-6-os villamoson történt esetek között lapozgatni a Mindennapi szexizmus oldalain, hogy elképedjünk, mennyire körülvesz minket és mennyire nem közismert még itthon is a probléma.

Szellemi és érzelmi szüzek

„Hogyan élvezhetné a valaki hirtelen a szexet, és hogyan mondhatná meg, mit akar, ha az évek során azt sulykolják a fejébe, hogy a szex piszkos, a szex bűn, ha nemi szerveit megcsonkítják, és egyedül kell szembenéznie azt ezzel járó testi és érzelmi traumával?”

A nőinemiszerv-csonkítások, a családon belüli erőszak, a gyerekházasságok és a házasságon belüli nemi erőszakra kitérő fejezetben az elmúlt évek legsokkolóbb híradásai és tényei kerülnek elő.

Megérdemlitek a szabadságot

„Tudjuk mit kell tenni, mit kell elszenvedni, mit kell elhallgatni, és mit kell megmondani a lányainknak.” Mármint ahhoz, hogy maradjon minden a régiben. Elthawy szerint azt viszont még nem tanulták meg, nem fogadják el az arab nők, hogy mit kell azért tenni, hogy felszabaduljanak, így már a kötet ajánlásában Közel-Kelet és Észak-Afrika női lakóit arra hívja fel, hogy „legyetek pimaszok, lázadjatok és engedetlenkedjetek, és legyetek tudatában annak, hogy megérdemlitek a szabadságot.”

Ennél is fontosabb a férfiaknak szóló üzenete:

„A férfiaknak is meg kell küzdeniük a szexuális bűntudattal, és a társadalmi neveltetéssel, mely beteges és egészségtelen állásfoglalást alakít ki a nőkkel és nemiséggel szemben.”

Amíg nem lehet nyíltan beszélni a szexualitásról, elismerni, hogy a szex élvezetére a nőknek is joguk van, amíg van ahol a megerőszakoló mentesül a büntetés alól, ha feleségül veszi áldozatát, amíg gyerekeket erőszakolnak akár halálra „feleségnek” nevezve őket, nem lehet elmozdulni a holtpontról - mondja, és egyet kell értsünk vele.

A kötet a fülszöveg szerint „tanulságos és lázító kiáltvány”, ám ha olyan olvasó veszi a kezébe, aki a témáról olvasott, annak számára inkább egyfajta törekvő, de bizonyos kérdéseket nyitva hagyó összefoglaló lesz, ha pedig valaki, aki mit sem tud a könyvben feltárt kérdésekről, annak pedig szinte bizonyosan sokkoló élmény.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a Feminfo Facebook oldalán. Tetszik?

<br>