Szijjártó: Magyarország a nyertesek közé akar tartozni az új világrendben

A globális kihívások és a regionális gazdasági integráció hatására új világrend van kialakulóban, amelyben Magyarország a nyertesek közé szeretne tartozni 

- mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a második Magyarország - Latin-Amerika Fórum megnyitóján csütörtökön, Budapesten.

Ehhez szerinte a hagyományos külgazdasági kapcsolatok ápolása mellett szükség van azok déli és keleti irányú diverzifikálására is. Magyarország az év elején meghirdette a déli nyitás politikáját az afrikai, latin-amerikai és karibi térséggel folytatott gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében. Ennek eredményeként az idei év első hét hónapjában 18 százalékkal emelkedett a magyar export Latin-Amerikába.     

A csütörtökön kezdődött kétnapos második Magyarország - Latin-Amerika Fórum három témára épül: az első panel a kormányközi kapcsolatokra fókuszál, a második, üzleti fórum olyan ipari és gazdasági pontokat tárgyal majd, amelyben Magyarország segítségére lehet a latin-amerikai országoknak, például a víz- és hulladékgazdálkodás és energiabiztonság. A harmadik, oktatási és tudományos panel pedig a diákok és kutatók mobilizálását célozza. 

A fórum nem nyilvános, így a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem adott tájékoztatást a megjelent miniszterek pontos számáról, de a megnyitón beszédet mondott többek között Manuel González Sanz, Costa Rica külügyminisztere, Antonio Luis Carricarte Corona, Kuba külkereskedelmi miniszterének első helyettese és Oscar Stark Robledo, Paraguay ipari és kereskedelmi minisztere. (via MTI)