Rogán össze-vissza beszélt a Mekiről

politika
2015 október 16., 08:45
comments 86

Két választás között is közelebb kell vinni az emberek véleményét a kormányzáshoz

- ezt tartja legfontosabb feladatának Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda (Meki) leendő vezetője, aki a parlament igazságügyi bizottságának pénteki ülésén, miniszterjelölti meghallgatásán beszélt terveiről.

Tehát ne a kormány véleménye közeledjen az emberek véleményéhez, inkább fordítva.

A fideszes politikus a munkamegosztásról elmondta, hogy Orbán Viktor kormányfő Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterre támaszkodik az államigazgatás irányításában, rá és a Mekire pedig abban, hogyan lehet eljuttatni az emberek véleményét a kormányzásba. 

Itt tehát már ez előző fordítottját mondta az újdonsült miniszter. össze vissza beszél. 

Rogán szerint az emberek véleményének becsatornázására az egyik legfontosabb eszköz a nemzeti konzultáció, ezért

a Mekiben létrejön majd a nemzeti konzultációs központ.

Az expozét, majd a vitát követően az igazságügyi bizottság 7 kormánypárti igen szavazattal, 4 ellenzéki nem szavazat ellenében támogatta Rogán Antal miniszteri kinevezését.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.