Kovács Zoltán szerint már nem érkeznek menekültek az országba

migráció
2015 október 17., 19:42
comments 294

Gyakorlatilag megszűnt a déli határszakaszon a migránsok érkezése az országba - mondta a kormányszóvivő szombat este.

Beszámolt arról is, hogy pénteken a déli határszakaszon a szerb, a horvát, valamint a szlovén részen hat embert fogott el a rendőrség.

A kormányszóvivő szerint bár korai még bármilyen kijelentést tenni, de az intézkedések, amelyeket a magyar, illetve az európai határok, a schengeni övezet védelme érdekében hoztak, az első napon működtek.

A szlovén határon bevezetett ideiglenes ellenőrzéssel összefüggésben jelezte, hogy szombaton a reggelt leszámítva nem volt szükség ilyen típusú intézkedésre, a forgalom, az áruforgalom a megszokott rendben zajlott. A magyar hatóságoknak ugyanakkor az előzetes értesítést követően megvan az a joguk, hogy ha szükséges, az ellenőrzést folytathassák. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.