Most, hogy már a horvát határt is lezártuk, az igazságügyi miniszter megpróbálta elmagyarázni, hogy a szerbet miért kellett

politika
2015 október 18., 04:42
comments 209

Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint "szinte lehetetlen volt más megoldást találni" a magyar-szerb határon átkelő menekültek megállítására a kerítésnél. Mondjuk, ha a probléma az volt, hogy naponta 3-4 ezer menekült lépett be az országba, akkor a kerítést megoldásnak nem nevezném:

a határzár kiépítése után a menekültek egy határral arrébb, Horvátország felől lépték át még nagyobb számban a határt, naponta 5-6-7 ezren is.

Trócsányi a France24 francia hírtelevíziónak nyilatkozva a kerítésépítés másik indokaként a menekültek regisztrációját hozta fel. Azt a regisztrációt, amivel a kerítés kiépítése után a magyar hatóságok gyakorlatilag felhagytak:

a horvát határon átlépőket a magyar hatóságok buszokkal és vonatokkal az osztrák határhoz szállították, ahol regisztráció nélkül továbbengedték őket.

Trócsányi az interjúban még azzal is példálózott, hogy 1956 után a magyar menekültek türelmesen kivárták a táborokban, hogy eldőljön, hova mehetnek tovább. Ebből az feltétlenül igaz, hogy a menekülő magyarokat Ausztriában táborokban gyűjtötték össze. A türelmes várakozás már más kérdés, a menekülő magyarok szintén elég nehezen viselték a táborok bizonytalanságát, volt példa zavargásokra, összecsapásokra akkor is. (Via MTI. Címlapkép: Litauszky Balázs / RTL Klub.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.