Annyira bezuhant a zambiai valuta, hogy az ország elnöke közös imádkozásra szólított fel, hogy meggyógyuljon

külföld
2015 október 19., 20:39

A zambiai kwacha egész éves zuhanórepülésben van, idén már 45 százalékot vesztett értékéből a dollárhoz képest. Erre válaszul az ország elnöke, Edgar Lungu azt tette, amit egy felelős államférfi tehet: megkérte az ország lakosságát, hogy imádkozzanak együtt Istenhez, hogy meggyógyítsák a pénzüket. 

photo_camera Lungu elnök nézi az imádkozók tömegét (SALIM DAWOOD / AFP)

Lungu mintegy ötezer zambiai polgár előtt kérte meg Istent, hogy bocsássa meg bűneiket és segítsen az országnak most, hogy ennyire súlyos gazdasági és társadalmi gondokkal néznek szembe. 

Van amúgy a pénzromlásnak egy materiálisabb magyarázata is: Zambia gazdasága erősen függ a rézkereskedelemtől, aminek a világszintű alakulása erősen függ Kínától. Amikor aztán Kína leértékelte a valutáját pont ugyanakkor, amikor a réz világpiaci ára nagyon beesett, a befektetők persze beijedtek és menekülni kezdtek az országból. (Quartz)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.