Nincs túl nagy összefogás a pótselejtező előtt

A magyar válogatott német szövetségi kapitánya a Norvégia elleni pótselejtezők előtt menesztette a szakmai stáb jelentős részét, és az egykori német klasszis, Andy Möllert szerződtette le maga mellé másodedzőnek. Vele készül a válogatott a sorsdöntő meccsekre, amik az EB-re való kijutásról döntenek. 

Egervári még szövetségi kapitányként (MTI/Beliczay László)

A lépés sokaknak nem tetszett a magyar edzői karban, most épp egy egykori kapitány, a berkekben befolyásosnak számító Egervári Sándor mondta el a véleményét. Szerinte 

"míg Storck elődje, Dárdai Pál integráló típusú edző volt, utódja inkább megosztó személyiség." 

Egervári szerint Storck, aki korábban az utánpótlás részleget vezette az MLSZ-ben, eddig inkább ártott a magyar focinak, korábbi ténykedése során is "komoly hiányosságokra derült fény". A volt kapitány szerint döbbenetes lépés 2-3 héttel a kulcsmeccsek előtt lecserélni a stábot, főleg külföldiekre, akik nem tudnak olyan folyékonyan kommunikálni a csapattal, mint a külföldi szakemberek. 

Bernd Storck körül áll a bál.

Egervári a Sport TV-nek adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy azért is indokolatlan a szakmai koncepció átalakítása, mert Dárdai nem a gyenge eredmények vagy játék miatt, hanem a Hertha BSC-vel kötött szerződése miatt hagyta ott a nemzeti válogatottat. Az egykori edző a továbbjutási esélyeket illetően azt is elmondta, hogy "ilyen körülmények között "nem tudok az 50 százalékot adni most így a magyar csapatnak."

(Index via Sport TV)