A Mecsetek teréről már megállapodtak

külföld
2015 október 24., 19:36

John Kerry amerikai külügyminiszter szombaton Izraellel és Jordániával is tárgyalt, majd bejelentette, hogy a megállapodott a jeruzsálemi szent helyek körül kialakult feszültség csökkentésében a két ország. 

photo_camera AFP PHOTO / POOL/CARLO ALLEGRI

Kerry tárgyalt Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és II. Abdalláh jordániai uralkodóval is, akik segítséget kértek a status quo fenntartásához. 1967-ben Izrael és Jordánia abban állapodott meg, hogy Mecsetek terét Jordánia felügyeli. Izrael azonban 2000-ben az izraeli rendőrségre bízta a tér felügyeletét, amely azóta is ellenőrzi a bejáratokat és a nem muzulmánok látogatását. Kerry szerint a közelmúltban kiújult erőszakot meg kell fékezni. 

A teret mindkét fél szent helyként tiszteli, ellenőrzése hetek óta ismét feszültség forrása. 

photo_camera AFP PHOTO / ABBAS MOMANI

Szombaton ismét lelőttek egy palesztin izraeli katonák, mert a ciszjordániai Dzsenín közelében felállított egyik ellenőrző pontnál megpróbált megkéselni egy biztonsági őrt. Ő már az 52. palesztin, akit a hónap eleje megöltek, merénylet elkövetésének gyanújával. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.