“Veszélyes politikai vizeken jár Európa. A monetáris unió történetében először történik meg, hogy egy országban nyíltan megakadályozzák az euroszkeptikus erők hatalomra kerülését a nemzeti érdekre hivatkozva. Az eurozóna átlépte a Rubicont.”

Ez a szöveg nem valamelyik túlfűtött baloldali blogon olvasható, hanem a konzervatív Telegraph értékeli így azt, ami a napokban Portugáliában történik (igaz, a szerző jellemzően kritikus az eurozónával és a megszorításokkal szemben). Anibal Cavaco Silva portugál államfő ugyanis nem adta meg a lehetőséget az összességében többségben lévő baloldali pártoknak, hogy kormányt alakítsanak. Ehelyett az eddig kormányon lévő Pedro Passos Coelho Portugal à Frente (Portugália előre) nevű jobbközép pártszövetsége alakíthat kormányt.

“A demokratikus Portugália negyven éves történetében egyszer sem fordult elő, hogy egy kormány működése Európa-ellenes pártoktól függött volna. Olyanoktól, amelyek az eurózóna elhagyásával, a NATO ellen, a lisszaboni szerződés ellen kampányoltak. Ez lenne a legrosszabb pillanat egy radikális váltáshoz Portugália számára”

 - mondta beszédében az elnök. 

Minden alkotmányos erejével

Cavaco Silva szerint a megszorítások kemény évei után kötelessége, hogy minden alkotmányos erejét felhasználja arra, hogy az ország “ne küldjön rossz üzenetet a befektetőnek, pénzügyi intézményeknek és a piacoknak”. Az elnök azzal is érvelt, hogy az emberek nagy többsége nem olyan erőkre szavazott, akik visszatérnének az escudóhoz, és élesen konfrontálódnának Brüsszellel.

Október elején a portugál választásokon a legtöbb szavazatot a kormányzó jobboldali pártszövetség kapta. 

Ez egyébként nem kis dolog, a nagy európai megszorítások kezdete óta először fordult elő, hogy egy kemény megszorítási programot végigvivő párt ezután is választást tudott nyerni.

Amit pedig a kormánypárt végigvitt a 2011-es, 78 milliárd eurós mentőcsomagért cserébe, azért úgy tartották, ők “trojkábbak a trojkánál”, vagyis keményebbek az Európai Bizottság-Európai Központi Bank-Nemzetközi Valutaalap hármasnál.

Előretört a baloldal

De hiába szerezték ők a legtöbb szavazatot, így is érzékeny veszteségeket szenvedtek,  37 százalékot kaptak. A második helyet a választás nagy vesztesének tartott szocialisták szerezték meg, akik sokág vezettek a közvélemény-kutatások alapján, aztán mégis csak 32 százalék szavazott rájuk. Két baloldali, radikális párt, a Kommunista Párt és a Baloldali Blokk pedig együtt 18 százalékot szerzett.

Eleinte nem tűnt úgy, hogy a mainstream baloldal, vagyis a szocialisták szövetségre lépnének a tényleg keményen Európa-ellenes üzenetekkel kampányoló erőkkel.

Mint a berlini fal ledöntése

António Costa, a szocialisták vezetője, volt lisszaboni polgármester mégis hozzájuk fordult. Múlt héten azt mondta, a két radikális baloldali párttal kötött szövetség olyan, mint a berlini fal ledöntése. Állítólag meggyőzte a kommunistákat és a Baldolali Blokkot, hogy engedjenek az Európa-ellenességből, hogy közösen alakíthassanak megszorításellenes kormányt. A kommunisták és a szocialisták ezzel a Salazar-rendszer bukása óta először ásták el a csatabárdot. Együtt pedig már többségük van a parlamentben.

Ezért mondta tehát a elnök, hogy a kormány működése Európa-ellenes erőktől függene. Costa természetesen elfogadhatatlannak nevezte a döntést. 

“Egy hetet, legfeljebb másfelet adok ennek a kormánynak” 

- mondta a Baloldali Blokk egyik képviselője, ami annak fényében valóban nem elképzelhetetlen, hogy ha együtt leszavazzák a kisebbségben lévő kormánypárt programját, akkor az meg fog bukni.

A politikai krízis annál is inkább fenyegető, mert a portugál alkotmány alapján legkorábban a jövő év második felében lehetne új választást kiírni. Addig megbénulhat az ország, ami ugyan többé-kevésbé túl van a megszorítások legnehezebb szakaszán, de még mindig nagyon ingatag a gazdasági helyzete, a strukturális problémákkal pedig nem sok mindent sikerült kezdeni. Az államadósság továbbra is rekordszinten van, ebből a szempontból súlyosabb a helyzet, mint Görögországban.

Coelhónak az eskütétel után tíz napja lesz kormányt alakítani. Ha ez nem sikerül - és a baloldaliak fogadkozak, hogy nem állnak oda semmilyen jobboldali program mellé - az elnöknek három lehetősége lesz. 

• Vagy mégis felkéri a baloldali egységfrontot, 
  
• vagy megbízza Coelhót, hogy a következő, előrehozott választásig tartó időszakot egy ügyvivő kormány élén csinálja végig,
  
• vagy még egyszer próbálkozik, hátha mégis többséget tud szerezni a jobboldal.

Utóbbi azért nem teljesen kizárt, mert a szocialisták közül egyáltalán nem olyan lelkes mindenki a kommunista szövetségtől, veszélyesnek és opportunistának tartják azt. Az elnök szavai a nemzeti érdekről az esetleges kiszavazóknak is szólhattak. Igaz, a többséghez kilenc képviselőnek kellene szembemennie a szocialisták közül a pártvezetés akaratával (a 82-ből), ez pedig nem valószínű.

A sima program is túl nagy fordulat

Costa ugyan arról beszélt, hogy a legradikálisabb vadhajtásokat elfelejtené a baloldali szövetség, de az igaz, hogy még a sima megszorításellenes programjuk (nagy költésekkel az oktatásra és egészségügyre) is összeegyeztethetelen az ország számára előírt feltételekkel. Ez alapján ugyanis a következő húsz évben Portugáliának hatvan százalékra kellene lenyomnia az államadósságát folyamatos, nem sok reményt ígérő megszorításokkal. A tízmilliós országot pedig már így is közel félmillióan hagyták el 2011 óta.

A szomszédból Mariano Rajoy, a jobboldali spanyol miniszterelnök azt üzente, a baloldali egységfront mindenki érdekeivel ellentétes. Az övéivel mondjuk mindenképp, mert decemberben Spanyolországban is választásokat tartanak, és őt is fenyegeti a Baloldali Blokk és a Sziriza helyi szövetségese, a Podemos.

Coelho egyébként is azzal érvel, egy baloldali kormány azért lenne illegitim, mert szerinte a választók nagy része nem szavazott volna a szocialistákra, ha tudják, kikkel készülnek szövetséget kötni.

De mit akarnak igazából a portugálok?

A helyzetet tehát elsősorban az bonyolítja, hogy a választások eredménye alapján nem világos, mi a portugálok akarata. (Főleg úgy, hogy a választáson a szavazóknak csak 42 százaléka vett részt.) Az egyik oldal azt mondja, többségben vannak a mainstream politika támogatói (vagyis a jobboldal és a “rendesen viselkedő” szocialisták együtt). A másik oldal azt, hogy többségben vannak a megszorításellenesek (vagyis a szocialisták, és a két radikális párt). Az pedig, hogy Cavaco Silva elnök ilyen explicit módon tagadta meg a lehetőséget utóbbiaktól, alaposan feltüzelte a hangulatot.

Az viszont biztos, hogy mindez nemcsak egy dél-európai ország belső politikai viszonyai miatt fontos és tanulságos. A Sziriza ügyében már többször felmerültek dilemmák demokrácia és az EU viszonyával kapcsolatban. Ott végül egy külső erő írta felül egy népszavazás eredményét. Portugáliában egyelőre nem ilyen egyértelmű a helyzet, de könnyen értelmezhető úgy, hogy egy belső erő írja felül a többség akaratát, vélt nemzeti és közösségi érdekek védelmében. Ami valóban veszélyes vizekre viszi az európai politikát.