A WHO sokkolta a húsevő világot: a felvágottak és a vörös húsok olyan rákkeltők lehetnek, mint a dohányzás

egészség
2015 október 26., 13:06
comments 480

A vöröshús és a feldolgozott hústermékek fokozzák a rák kialakulásának veszélyét.

Hasonló állításokat sokan megfogalmaztak már, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) most azt állítja, minden eddiginél alaposabb adatok támasztják alá, hogy valóban így van.

Első kategóriás rákkeltők

A hétfőn nyilvánosságra került jelentés szerint a feldolgozott hústermékek (szalámi, szalonna, sonka) a rákkeltő anyagok legelső kategóriájába sorolandók, egy csoportba a dohánnyal és az alkohollal. Az International Agency for Research on Cancer (IHARC, Nemzetközi Rákkutató Ügynökség), 

vagyis a WHO rákügyi szárnyának jelentése szerint oksági kapcsolat van a feldolgozott hústermékek túlzott fogyaszása és a bélrák (vastag- és végbélrák) kialakulása között.

Ennél valamivel kevésbé veszélyes a vörös hús a jelentés szerint, azt a második kategóriába sorolták. Ebben az esetben a hasnyálmirigy- és prosztatarák esélye nagyobb.

A jelentés készítői szerint olyan nagy létszámú csoport adatait vizsgálták meg, ami alapján már kevés a hiba, vagy véletlen egybeesés valószínűsége.

Napi 50 gram, heti 500

Egy rákkutató világszervezet már 2011-ben arra jutott, erős bizonyítéka van annak, hogy a vöröshús és a feldolgozott hústermékek növelik a rák kockázatát. Azt javasolták, a heti maximum marhából, disznóból és bárányból fél kiló legyen, a sonka- és szalámifogyasztást pedig érdemes a minimumon tartani. Az új jelentés szerint egyébként napi 50 gramm feldolgozott hústermék-fogyasztás 18 százalékkal növeli a rákkockázatot.

A 22 fős csoport eredményei (a kutatók tíz különböző országból jöttek össze) máris éles krikákat váltottak ki a húsipar részéről.

A North American Meat Institute szerint például a jelentés a józan észnek és korábbi tanulmányok tucatjainak is ellentmond, elavult, egymásnak ellentmondó adatokból indul ki, és ezeket is direkt úgy válogatták össze, hogy ez az eredmény jöjjön ki.

Mondjuk a napsütés is

A rák olyasmi, amit komolyan kell venni, de nem szabad összekeverni a korrelációt az oksággal - mondta Shalene McNeill, az amerikai szarvasmarha szövetség tápálkozástudományi igazgatója. Vagyis szerinte lehet, hogy az adatok összefüggést mutatnak, de ettől még nem a hús a megbetegedések oka.

Más kérdés, hogy az IARC szerint sok minden más mellett például a napsütés is első kategóriás rákkeltő.

Ian Johnson, az  Institute of Food Research nevű szervezet tápálálkozáskutatója szerint azt mindenképp túlzás lenne állítani, hogy a szalonna és kolbászfogyasztás ugyanolyan mértékben növelné a bélrák kialakulásának veszélyét, mint az ismert rákkeltő anyagokkal tele lévő cigarettafüst a tüdőrákét. (Ami egyébként hússzor akkora, mint nem dohányzók esetében.)

Az a tanács viszont, hogy a vörös húst és a feldolgozott hústermékeket érdemes nem korlátlanul fogyasztani, eddig is érvényes volt, és ezen a WHO jelentése semmiképp sem gyengít. (Guardian, Wall Street Journal)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.