Márfi Gyula érsek: Ez Európa leigázása az iszlám által

A veszprémi érsek a veol.hu-nak adott interjút amiben a migrációshullámról elmondta, hogy 

"Európa leigázása zajlik az iszlám által jelenleg, még ha nem is fegyverekkel, hanem a hittel."

Márfi szerint a muszlimok számára ez szent háborút jelent: ezért hajlandóak ezer kilométereket gyalogolni, átkelni a háborgó tengeren. Az iszlám hitben Európa háborús területnek számít, mert keresztény, ezért nem lehet menekültekről beszélni az érsek szerint, hiszen

"háborús területre nem szokás menekülni."



AFP PHOTO

A cél a dzsihád, és ez azért most történik

"mert a muszlim tömegek vezetői jól látják, hogy megérett a hitehagyott földrész elfoglalására."

Az érsek nem zárja ki, hogy a tömegben vannak valódi menekültek, akiket segíteni kell Jézus tanítása szerint. A migráció végső oka pedig 

"Isten büntetése,"

mert Európa bálványimádó lett. Ferenc pápa felhívására, hogy minden plébánia fogadjon be egy szíriai családod, Márfi úgy reagált, hogy 

"a pápa csak akkor tévedhetetlen, ha hit és erkölcs dolgáról van szó. Itt másról van szó."

A bevándorlók nagy része nem szíriai, nem család, és nem menekült az érsek véleménye szerint. És a muszlimok nem tudnak és nem is akarnak alkalmazkodni.

"Ők nem alkalmazkodni, hanem hódítani jönnek." 

(veol.hu)