Közös gyerekük előtt verte szét volt élettársát egy konyári férfi

bűnügy
2015 október 30., 10:11
comments 137

A 29 éves K. Béla október 28-án este mászott át 24 éves volt élettársa kerítésén, mert be akart menni annak házába. A nő azonban kopogásra sem nyitotta ki az ajtót, úgyhogy a férfi berúgta azt, majd a gyerekük szeme láttára elkezdte ütni.

A nő lehajolt a gyerekhez, ekkor azonban K. azzal fenyegette meg, hogy megöli, majd hiába kérte a síró gyerek, a volt élettársat tovább ütötte ököllel.

A nő próbált kimenni a szobából, ám K. nem hagyta, sőt, a mobiltelefonját is elvette, majd széttaposta annak memóriakártyáját. Ezek után a férfi közölte, hogy menjenek el máshova, ahol "meg tudják beszélni a problémákat".

A nő ebbe bele is egyezett, csak hogy kijuthasson a házból. Amint kiléptett a kerti kapun, menekülni kezdett, ám a férfi utolérte. A nő egy ismerős kerítésébe kapaszkodva próbálta megakadályozni, hogy az őt hajánál fogva rángató K. elvigye. A bántalmazás közben a gyerek végig az anyja mellett sírt.

Végül a sértett nő ismerőse észrevette, mi folyik, elszaladt segítségért, és sikerült lefogniuk K.-t, majd kíihívták a rendőröket és a mentőket.

(via police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.