Sorra zárnak be az amerikai non-profit egészségbiztosítók

külföld
2015 október 30., 04:54
comments 37

Barack Obama elnöksége legnagyobb teljesítményeként az amerikai egészségbiztosítás reformját szokták emlegetni. A sajtóban az elnök után csak Obamacare-nek nevezett biztosítási séma sarokkövei a nonprofit biztosítók volnának, melyekből országszerte 23-at alapítottak 2011-ben 2,4 milliárd dolláros öszköltséggel, és amelyek éves fenntartása hasonló nagyságrendű pénzbe kerül.

Jövőre például 2,87 milliárd dollárnyi állami támogatásra szorulnának, de a kormány október 1-i döntése alapján ennek csak a 12,6 százalékát kapják meg. Ezért mostanra a 23 biztosítóból 11 jelentette be megszünését, de az amerikai egészségbiztosítást felügyelő CMS idei jelentése szerint a többi sincs túl jó állapotban:

a 23-ból 21 veszteséges, 19 közülük azért, mert a biztosítottak ellátása egyszerűen többe kerül annál, mint amennyit beszednek tőlük.

A bezárási huillám ráadásul még folytatódhat is, mert most vasárnaptól lehetne újra jelentkezni az Obamacare-be, így addig még további biztosítók jelenthetik be működésük felfüggesztését. Megmentésükre pedig nagyon kevés esély van, mert jelenleg az amerikai törvényhozás mindkét házában az Obamacare-t eleve ellenző republikánusok vannak többségben. (The Fiscal Times via Yahoo News)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.