Az egyiptomi és az orosz kormány is kizárta, hogy a terroristák szedték volna le a tegnap lezuhat utasszállítót

Az egyiptomi miniszterelnök cáfolta az Iszlám Állam nyilatkozatát, miszerint a terroristák lőtték volna le a Sínai-félszigetnél lezuhant orosz Airbust. Valószínűbb, hogy technikai problémák okozták a szerencsétlenséget.

Ugyanakkor a balesetet követően károm másik légitársaság, az Emirates, az Air France és a Lufthansa, törölte a terület felett áthaladó járatait.

A lezuhant gép fekete dobozát sikerült megtalálni, a rajta található információkat a szakértők már elemzik. A Kogalymavia légitársaság Airbus-321-es járata szombaton nem sokkal azután zuhant le, hogy Sarm es-Sejkből elindult Szentpétervárra.

A tragédia miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnapra gyásznapot rendelt el. A lezuhant gépen 217 utas utazott, köztük 25 gyerek. A hétfős személyzettel együtt 214-en vesztették életüket. Az egyiptomi hatóságok szerint az áldozatok között 213 orosz, 4 ukrán állampolgár volt.

Az egyiptomi repülésügyi miniszter szerint nem volt jele annak, hogy gondok lettek volna a géppel, cáfolta azokat az információkat, amelyek szerint a zuhanás előtt a pilóta kényszerleszállásra kért volna engedélyt.

Ugyanakkor a másodpilóta özvegye az orosz állami tévének azt mondta, hogy férje az indulás előtt a gép műszaki állapota miatt panaszkodott a lányának.

224 halottja van a sinai repülőgép-szerencsétlenségnek. Forrás: CTV News Facebook.

Kogalymavia légitársaság szóvivője szerint a 18 éves gép repülésre alkalmas állapotban van, a pilóta pedig 12 ezer órányi repülési tapasztalattal rendelkezett. A baleset körülményeinek kivizsgálására az egyiptomi hatóságokhoz orosz és francia szakértők is csatlakoztak. 

Az orosz Ria Hírügynökség szerint Kogalymavia ellen nyomozást indította a repülési szabályok megsértése miatt. Az orosz rendőrség már átkutatta a társaság irodát.

Az Iszlám Állam terroristái, akik a Sínai-félszigeten is aktívak, próbálták úgy beállítani a tragédiát, mintha ők lőtték le a gépet, de ezt az egyiptomi miniszterelnök és az orosz közlekedési miniszter is kizárta. 

Katonai szakértők szerint abban a magasságban, ahol az Airbus repült, nem is lehetne vállról indítható rakétával leszedni.

Mindenesetre a Lufthansa, az Air France-KLM és az Emirates légitársaságok addig nem indítanak gépeket a félsziget fölé, amíg ki nem derül, hogy pontosan mi okozta a balesetet. A British Airways és a easyJet viszont nem változtatott a Sarm es-Sejkbe tartó járatain. (BBC)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.