Csak a nemzetstratégiailag fontos ebfajták tenyésztését felügyelné a jövőben az állam

ÁLLAT
2015 november 04., 15:47
comments 105

Csak a nemzeti ebfajták tenyésztését felügyelné az állam a jövőben, a többi fajta esetében kivonulna az állam a szabályozásból – áll egy FM-es törvényterezetben, ami ma került ki a kormány honlapjára (zip link).

A mellékelt hatásvizsgálat megállapítja, hogy "a hazai ebtenyésztés működése több mint 15 éve súlyos konfliktusokkal terhelt, a szakmai és jogi előírásoknak nem felel meg, hazai és nemzetközi megítélése folyamatosan romlik. Jellemző a magyar ebtenyésztésre, hogy a másfél évtizedes ex-lex állapot következtében súlyos személyi ellentétekkel terhelt, a tenyésztés (szaporítás) jelentős része a feketegazdaságban zajlik."

Amikor 2013-ban újraszabályozták a területet, és kiemelték a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségével való együttműködést, az sem váltotta be a reményeket: a fajtiszta ebek regisztrációja 40 százalékkal csökkent, viszont a rengeteg panasz aránytalanul megterhelte az államapparátust – írja a hatástanulmány.

Így hát az állam, két évvel azt követően, hogy jobban ellenőrizni próbált, inkább feladja és kivonul, áll a törvénytervezetben.

A nemzeti ebfajták kivételével, ezeknek a listáját a szakminiszter jelöli ki.

<a href="http://www.flickr.com/photos/puliarfanita/7167723539/in/photolist-bVosuk-9qYfzX-6Z9dzw-6Z5cLR-6kxreM-fMstNd-fMaT8r-fMaSdx-fMsugG-6jPzqZ-eQQJtT-6yfLHW-9ioK3Z-fgweZ3-3pVUv4-9ghaN6-6f2yDq-9ghaAc-hVWDk3-fMsrTA-7nPQpa-fMaSKn-c3KCtG-9rebWD-aFNwXM-aP5zKM-7nTJE9-bxtV4f-7nTHo7-7nPNW4-5fqnJ8-7nPPTZ-6UJ4F4-6UN8U9-7nTH4w-5qBrja-hr8fGh-7uA6UD--6kCoqQ-9gkeYE-bVtMbG-9ioJZn-9ioJUP-9irF1s-6HtGM1-jTpFE8-jTregU-jTpFTK-4rkrCw" target="_blank">Anita Ritenour / Flickr</a>
photo_camera Anita Ritenour / Flickr

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.