A legmeglepőbb helyen él az a magyar újságíró, aki egyszemélyben testesíti meg a buta árokásáson és a sehová sem vezető "vagy ők vagy mi"-mentalitáson való túllépést: Orbán Viktor lakásában.

Jól ismert dolog, hogy a szakácskönyvszerzőként is ismert Lévai Anikó a magazin 2010-es újraindítása óta a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának tagja, sőt egyenesen elnöke. Az azonban sokkal kevésbé, hogy máig köze van a gasztonómiai kiadványhoz, méghozzá a lehető legszorosabb: a novemberi számban Vinkó József főszerkesztővel közösen jegyez egy interjút Kálmán Yyonne-kával, a világhírű operettszerző lányával. (Igen, Yvonne-ka a neve, hogy miért, az kiderül a print lapban olvasható interjú online ízelítőjéből.)

A weboldaluk szerint Lévai máig tagja a háromtagú szerkesztőbizottságnak, a magazin lapigazgatója pedig Borókai Gábor Heti Válasz-főszerkesztő.

A patinás, a rendszerváltás után mégis tönkrement lapot a Simicska Lajos sajtóbirodalmához tartozó Heti Válasz indította újra 2010-ben és az aktuális cégadatbázis szerint ma is ők a Magyar Konyha kiadójának többségi tulajdonosai. Ráadásul elégedett tulajdonosai, a kft ugyanis tavaly tízmillió forintos nagyságrendű nyereséget produkált.

Önmagában is klasszul hangzik, hogy Lévai Anikó a privát életében egészen másképp viselkedik, mint egy rakás, a férjét szolgáló újságíró. De még jobb, hogy a publikált részlet alapján az interjúja is igen ígéretes, engem ez a rész fogott meg a legjobban:

1929-ben közvetlenül az esküvő előtt váratlanul felmondott a szakácsunk, Toni. „Semmi vész – legyintett Vera –, válság van, könnyen kapunk másikat.” „De senki nem tud olyan tejfölös rétest készíteni, mint Toni!” – sóhajtozott apám. Ez egy bécsi specialitás, Milchrahmstrudel, leginkább az itthoni túrós réteshez hasonlít. A Monarchia idejében őrült divat volt. „Hívd fel Pesten a nővéredet, Ilonkát, ő majd segít” – mondta Vera. Így is lett. Ilonka másnap visszahívta apámat. „Van egy fantasztikus szakácsné, most mondott fel a Mágnás kaszinóban (ez volt a Nemzeti Casino hétköznapi neve), saját éttermet akar nyitni, de abból nem lesz semmi. A baj csak az, hogy valaki már ajánlott neki állást.” „Kicsoda?” „Horthy Miklós kormányzó.” „Ígérj rá!” – kiáltotta apám. Igen, de Gömbös Gyula honvédelmi miniszter is szerződtetni akarta. Így történt, hogy apám próbafőzésre hívott Bécsbe egy szimpatikus ötvenéves szakácsnét, aki egy kukkot nem beszélt németül. De Pervicsné jött, főzött, győzött. Sofőr várta a pályaudvaron. Fonott kosárban hozta Pestről a szőlőt, tokajit, libamájat, tejfölt. Desszertként gyümölcssalátát rögtönzött, amit francia pezsgővel locsolt meg. Ez nagyon ízlett az apámnak. A sofőr visszavitte az állomásra, de Pervicsné még haza sem ért, apám már sürgönyözött, hogy szerződteti. Pedig Frau Pervics ötször annyit kért, mint Toni. Vera sopánkodott is, hogy tönkremegyünk bele, de apámat nem lehetett lebeszélni. Mária ötven évig főzött a családra.