Verekedés, vér és hisztéria a Vörösmarty téri H&M-üzletben

DIVAT
2015 november 05., 14:44
  • Elszabadult a divatpokol csütörtök délelőtt a Vörösmarty téren a H&M-üzletben. 
  • A cég minden évben összeáll egy menő divatházzal, és közös kollekciót adnak ki, aminek darabjai minőségen inkább az adott divatházhoz, árban inkább a H&M-hez közelítenek.
  •  Idén ez a párizsi Balmain volt.
  • A hasonló kollekciók megjelenése minden szezonban tömegjelenetekhez vezet. 
  • Idén viszont még a szokásosnál is jobban elszabadultak a dolgok. 

A Glamour, a Vous.hu, a Stíler blog egybehangzó beszámolói szerint jóval nyitás előtt több száz méteres sor kígyózott az épület előtt (volt, aki hajnali négykor állt be), de a buli akkor indult be igazán, amikor reggel kilenckor kinyitott a bolt.

Tört a plexi, folyt a vér

“A sor felbomlott, mindenki próbált az elsők közt bejutni. A biztonsági őrök azon voltak, hogy kordában tartsák az embereket, de ez nem minden esetben sikerült. Aki az ajtón belülre került, futva kereste a megvenni szándékozott ruhákat, és ha a polcokon nem találta, kikapta a mellette álló, nála szerencsésebb vásárló kezéből. Borultak az állványok, törtek a plexik, még egy kis vér is folyt” - írja a Stíler blog, ahol kép is látható egy vérző ujjról.

Földi pokol

“Ami bent fogadott, az leírhatatlan. Nem tudom, hogyan néz ki a földi pokol, de valami ilyesmi lehet – verekedés, tolakodás, ordítozás”. Ezek a Vous.hu szavai.

Egymás kezéből tépték ki

“A H&M üzletében apokaliptikus állapotok uralkodtak, az extázis a tetőfokára hágott az ott dolgozók körében is, tátott szájjal bámulták, ahogy egymást fellökve, ész nélkül kapkod a tömeg. A vásárlók izgatottsági állapota valahol a szívroham és az agyvérzés környékén állhatott, borultak a bábuk és a ruhaállványok, egymást lökték fel az emberek. Egy fiú konkrétan elvett, vagyis inkább kitépett két pólót egy lány kezéből, és ez csak az egyik hihetetlen jelenet volt, aminek a szemtanúi voltunk.” Ez pedig a Glamour leírása.

A közelharc körülbelül húsz percig tartott, utána már nem nagyon maradtak ruhák, amiért érdemes lett volna harcolni.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.