Nem lett az UNESCO teljes jogú tagja Koszovó

külföld
2015 november 09., 18:03
comments 27

A koszovói elnök elmulasztott lehetőségnek, a miniszterelnök a szerb ellenkampány eredményének, a szerb politikusok viszont Belgrád győzelmének tartják, hogy nem fogadta teljes jogú tagjai közé Koszovót hétfőn Párizsban az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO. A koszovói külügyminiszter bejelentette, hogy újra próbálkoznak.

Az UNESCO 195 tagállama legalább kétharmadának támogatására lett volt szükség az Albánia által beterjesztett kérelem elfogadásához, a jelenlévő országok képviselői közül azonban 92-en szavaztak igennel, 50-en nemmel, 29-en pedig tartózkodtak. A tagfelvétel elfogadásához legalább 95 támogató szavazatra lett volna szükség. Koszovót az ENSZ 111 tagállama ismerte el, ezért Pristina remélte, hogy megszerezheti a teljes jogú tagságot. 

A koszovói politikusok a döntés után csalódottságuknak adtak hangot. Isa Mustafa miniszterelnök Szerbiát vádolta meg azzal, hogy rasszista kampányt folytatott Koszovó ellen, ami a felvételi folyamat során csak felerősödött. Véleménye szerint Belgrádot Pristina Nyugat-orientáltsága zavarja, ezért a szerb kampánnyal azokra az országokra lehetett hatni, amelyek érdekei megegyeznek a szerb érdekekkel.  

photo_camera A koszovói nemzeti könyvtár Pristinában (Wikipedia)

Atifete Jahjaga koszovói elnök elmulasztott lehetőségnek nevezte, hogy országa nem került be az UNESCO-ba, ugyanakkor bátorítónak nevezte, hogy 92 ország támogatta a javaslatot.

A koszovói külügyminiszter Facebookon jelentette be, hogy országa újra kérvényezi majd a teljes jogú tagságot, és nem csak ebben, hanem más nemzetközi szervezetekben is. Felhívta a figyelmet arra, hogy csupán három szavazat hiányzott a pozitív döntéshez. 

A pristinai ellenzék viszont nem fogalmazott ennyire visszafogottan, az Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű párt azonnal a Szerbiával folytatott tárgyalások felfüggesztését követelte a kormánytól. Szerintük addig nem kell tárgyalni Belgráddal, amíg az el nem ismeri Pristina függetlenségét.

A szerb politikusok viszont győzelemnek nevezték a szavazás kimenetelét. Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök ugyan azt mondta: nem szeretne felvágni, és azt sem szeretné, ha Szerbia lakossága verné a mellét, de ki kell jelenteni, hogy az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének döntése azt jelenti: Szerbiát nem alázták meg. 

Szerint ez már szinte nem is számít újdonságnak, Belgrád lassan, de biztosan megtanul "nem veszíteni". Sajnálatának adott ugyanakkor hangot amiatt, hogy Macedónia és Montenegró is támogatta az albán kezdeményezést, ami azt jelenti, hogy számukra Pristina fontosabb Belgrádnál. Kiemelte továbbá, hogy Magyarország ugyan azt ígérte, hogy tartózkodni fog, végül mégis a felvétel mellett szavazott. 

A szerb miniszterelnök visszafogottságra intő szavai ellenére Ivica Dacic külügyminiszter Szerbia nagy győzelmének nevezte az UNESCO döntését. Tomislav Nikolic szerb elnök pedig igazságos és erkölcsi győzelemnek nevezte a Koszovó UNESCO-tagságára mondott nemet, ami szerinte szinte lehetetlen körülmények között született meg. 

Szerbia egyrészt azért ellenezte Pristina felvételét, mert Koszovót még mindig saját tartományának tekinti, másrészt pedig a szerbek Koszovót vallásuk és kultúrájuk bölcsőjének tartják, az ott található kolostorok a szerb ortodox egyházhoz tartoznak. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.