Zsidózás, komcsizás, dulakodás, villanó kés és pisztolylövések a szentendrei politikai szerelmi háromszögben

politika
2015 november 09., 05:44
comments 219

A szentendrei rendőrkapitányságon töltötte a vasárnap éjszakát a szocialista Rédei Ottó és a fideszes Dombay Zsolt, akik mindketten önkormányzati képviselők a városban. A történtekről egyelőre csak Rédei beszélt a 24-hu-nak, de már így is vannak ellentmondások!

A sztori nyáron indult, akkor szerette el Rédei Dombay nejét, akivel össze is költöztek. Rédei állítása szerint Dombay az összeköltözésük után életveszélyesen megfenyegette őket. Így amikor vasárnap este Rédei és az asszony Dombay lakásához autózott, hogy ruhákat hozzanak el onnan, minden adott volt a konfliktushoz.

Adódott is a konfliktus, Rédei állítása szerint Dombay, az anyja és a húga nekiestek a hűtlen asszonynak.

Rédei állítja, hogy kést látott Dombay kezében, ezért a nővel visszaültek az autóba, és a rendőrségre hajtottak, ahol Rédei feljelentést tett. Állítása szerint Dombay "megdöglesz, zsidó kommunista geci" kiáltással támadt rá.

Nem sokkal később Dombay is megérkezett a rendőrségre, hogy feljelentést tegyen. Rédeinek erről egyből eszébe is jutott, hogy a sztori nem ott ért véget, hogy ők a fenyegetőzés hatására autóba pattantak, hanem ott, hogy

a fenyegetések hatására ő kétszer a levegőbe lőtt

egy, Rédei jellemzése szerint "fegyvernek látszó tárggyal", vagyis egy "patronos játékpisztollyal", ami állítása szerint úgy került hozzá, hogy péntek este a lakása közelében, az út mellett találta, és magához vette, hogy majd hétfőn leadja a rendőrségen.

Dombay Zsolt egyelőre nem kommentálta a történteket. (Via 24.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.