Az Unicum új reklámfilmjét láttad már?

hirdetés
2015 november 12., 12:19
comments 85
ad

Lángoló ostoros hadtest, több méteres vizák, az épülő Parlament és Hajós Alfréd, no meg persze dr. Zwack és II. József elmaradhatatlan legendás jelenete váltja egymást az impulzív, új magyar reklámfilmben. Mutatjuk:

Az ACG ügynökség egy különleges évforduló emlékezetessé tételére kapta a megbízást a film elkészítésére. Dr. Zwack udvari orvosként 225 éve kínálta II. József Habsburg uralkodót azzal a gyomorkeserűvel, amelyet ma már az egész világon ismernek, mi, magyarok pedig büszkén fedezhetjük fel a legtávolabbi vidékek bárpultjainak polcán is. Az Unicum márkának hat év után ez az első új reklámfilmje, érthető, hogy nagyon gondos munkát végeztek: egy év és két hónap telt el a megbízás és a bemutató között, csak az utómunkák öt hónapot vettek igénybe!

„Szerencsések vagyunk, hiszen ismerjük őseink elmúlt 225 éves történetét és azt az áldozatos munkát, küzdeni akarást és pozitív hozzáállást, amelynek köszönhetően ma itt állhatunk és egy igazán prosperáló vállalatot működtethetünk. Azonban ugyanez igaz Magyarország történetére is, hiszen a magyar egy büszke, harcos és minden helyzetből kijönni képes nemzet. Ezért érezzük úgy, hogy családunk története párhuzamba állítható Magyarország történetével is, ebből született a Zwack Unicum új reklámfilmje” – mondja Zwack Sándor, az ország talán legpatinásabb, ma is prosperáló családi vállalkozásának mai vezetője.

photo_camera Két és negyed százada élvezhetjük a páratlan keserűlikőrt

„Az volt a célunk, hogy a „csak pozitívan” gondolatiság megmaradjon az új filmben. Mindezt viszont nem egy pátoszos, ömlengős képsorban akartuk bemutatni, hanem arra koncentráltunk, hogy mai csomagolásba öltöztessük és vevők legyenek rá a fogyasztóink.", mondta Zwack Izabella a zártkörű bemutató vetítésen.

II. József Habsburg uralkodó és Dr. Zwack közös jelenetével kezdődik a spot, majd az 1848-49-es szabadságharcban harcoló magyar hadtest érkezik, lángoló karikás ostorokkal. (Az ostorral harcoló Hunyadi huszárok valóban léteztek és hősiesen harcoltak a szabadságharc csatamezein.) A következő jelenet Hajós Alfrédot ábrázolja az éppen épülő Parlamenttel a háttérben, mely a rengeteg magyar sportsikert jelképezi, de közben olyan apró különlegességeket is felvillant, mint az akkor még a Dunában úszó, akár több méteresre is megnövő vizák. Majd eljutunk a mai Hősök terére, egy fesztivál hangulatú közegbe, ezzel is jelezve, hogy a magyar márpedig csak azért sem egy szomorú nemzet, hanem életkedvvel és pozitív látásmóddal, no és persze időnként egy kis Unicum segítségével küzdi le a mindennapi kihívásokat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.