Korrupció miatt elítélték Sarkozy korábbi főtanácsadóját

külföld
2015 november 13., 18:15
comments 106

Nicolas Sarkozy korábbi tanácsadóját, Claude Guéant-t két év felfüggesztett börtönre ítélték és öt évre eltiltották a közügyektől, mivel a rendőrség nyomozásokra fordítható összegek nyúlt le magának és kollégáinak.

photo_camera Claude Guéant és Nicolas Sarkozy 2012-ban- Fotó: AFP/Pascal Pochard-Casabianca

A sikkasztások az ítélet szerint 2002 és 2004 között történtek, amikor Sarkozy volt a belügyminiszter, Guéant pedig kabinetfőnökként dolgozott mellette. 2011 és 2012 között Guéant volt az ország belügyminisztere.

Az ítélet szerint két év alatt összesen 210 ezer eurót sikkaszthatott el. Guéant havonta 10 ezer eurót kapott, aminek felét eltette, a többit pedig szétosztotta három munkatársa között, akiket most szintén elítéltek.

Guéant szerint erre azért volt szükség, mert a belügyi vezetők prémiumait a kormányzat 2001-ig a miniszterelnöki hivatal külön keretéből fedezte, de annak megszüntetése után alig járt nekik költségtérítés.

A volt kabinetfőnököt a felfüggesztett szabadságvesztésen kívül 75 ezer euró pénzbírság megfizetésére is kötelezték.

Michel Gaudint, a rendőrség egykori vezetőjét, aki jelenleg a legnagyobb ellenzéki pártot vezető Sarkozy kabinetfőnöke tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

A többi három vádlott nyolc hónapi felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbírságot kapott.

Franciaországban több nyomozás is zajlik a Sarkozy elnöksége alatt történt visszaélések miatt. Sarkozy, aki 2017-ben újra vissza akar térni a hatalomba, eddig minden ellene felhozott vádat visszautasított.  (Guardian/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.