Friss
Az érintett pékáruk alapanyag csak alig egyharmad arányban volt teljes kiőrlésű lisztből, ami a Gazdasági Versenyhivatal szerint nem elég ahhoz, hogy az egész terméket teljes kiőrlésűként árulhassák.
Alighogy összefutott Oliver bíróval és lejattoltak, az már emelte is a piros lapot.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint az Integritás Hatóság elnöke összesen csaknem 87 millió forint vagyoni hátrányt okozott.
Arra kéri a kormányt, hogy közelről figyelje a fejlesztést, ugyanakkor ne szabályozzon annyira túl, mint az EU, mert az meg a versenyképességnek fog ártani
A hazai akkumulátorgyártás a tündöklés után tavaly bukás időszakát élte, év végére 2,5 éves mélypontra esett össze az ágazat termelése. De az egész ipari termelés sem volt erős, ez zsinórban második éve zsugorodott 2024-ben.
Az e-kereskedelmi import harmada a Temuról érkezett.
Tök mindegy, mit mondott a négyéves, de jellemző, hogy mit hallanak bele. Biztosan nem azt, hogy a kamuelnök fogja be a pofáját.
A Facebook már fizetett Trump Facebook-fiókjának felfüggesztéséért, a Google és a YouTube még állja a sarat.
15 milliót kértek azért, hogy ne publikálják a család számítógépéből megszerzett fájlokat.
Szeretnék hátráltatni az iráni atomprogramot.
Európa meghatározó országai közben az amerikai állásponttól gyökeresen eltérő közleményt adtak ki Ukrajnáról.
Azt kérték a többi fővárosi kórháztól, hogy vegyék át a kórházban maradt csecsemőket, mert így nem tudják fogadni az akut betegeket.
Keddig több mint húsz oltatlan gyermek és két felnőtt fertőződött meg.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal és az Integritás Hatóság körüli nyomozás különösen érdekelni fogja a delegációt.
Még Biden volt az elnök, amikor összerakták a beszerzési listát, de már megválasztották Trumpot.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége a lakossághoz fordul, hogy megpróbálják biztosítani a napi egy meleg élelmezést.
Károkról egyelőre nem érkezett bejelentés.
Megkérdeztük az MCC Brusselst és a wokebustereket, hogy politikával foglalkozó nemzetközi hálózat részeiként tartanak-e attól, hogy a miniszterelnök terve jogilag lehetetlenné fogja tenni a szervezet működését.
Az AfD Budapesten, Ukrajna területvesztései, Trump telefonjai és nem rossz gyerekek a 444 napindító hírlevelében.
Alig négy hónappal a tulajdonszerzés után szállt ki az értékes ingatlant birtokló cégből Fintha-Nagy Ádám.
„A megrendelő, végrehajtó és aláíró egy: személyesen Zelenszkij” – mondta Porosenko, aki szerint alkotmányellenes, politikailag motivált döntés született.
A 68 éves dán rendező évek óta Parkinson-kórral küzd.
Barti Tihamér ellen befolyással, illetve hatalommal való visszaélés gyanújával indított eljárást az Országos Korrupcióellenes Ügyészség.
Tulsi Gabbard szimpatizált a szíriai Aszad-rezsimmel és megvédte az Ukrajna elleni orosz inváziót is.
Az amerikai elnök az orosz után az ukrán elnökkel is telefonált.