Egészen messzire gyűrűzött mostanra a New York Times Magazine közvélemény-kutatása. A lap pár hete kérdezte meg olvasóit arról, hogy ha tehetnék, megölnék-e a kisgyerek Hitlert. 

Eléggé szórtak a válaszok, de a válaszadók többsége, 42 százaléka igennel felelt, míg 30 százalékuk volt biztos abban, hogy nem tenne ilyet. Az egyszerű magazinos kattintásvadász ötletből mostanra komoly vita nőtt ki, a héten már az esélyesebb republikánus elnökjelöltek közé tartozó Jeb Bush is elmondta, hogy ha tehetné, megölné, hát hogy a fenébe ne ölné meg. 

Az első felületes pillantásra nem is tűnik ez olyan merész felvetésnek. Adolf Hitler az elmúlt évszázadok legismertebb tömeggyilkosa, személye eggyé nőtt a barbarizmus és az embertelen pusztítás fogalmával. 

Nem is véletlen, hogy maga a kérdés sem új, a Hitlert meggyilkoló időutazók ötlete évtizedek óta kedvelt gondolatkísérlet, igazi sci-fi-s mém. Ahogy ugyanennyire ismertek és alaposan dokumentáltak a leggyakrabban felmerülő problémák is az egésszel. 

Technikai nehézségek

A legalapvetőbb probléma persze az, hogy jelenleg nem tudunk időutazni és egyelőre nem is nagyon látni, hogy hogyan fogunk majd tudni. Ez önmagában egy elég súlyos akadály, de itt muszáj kicsit nagyvonalúnak lennünk, mert a gyerek Hitler meggyilkolásával akkor is adódnának elvi gondok, ha vissza tudnánk menni az időben. 

Ezek közül az egyik legismertebb a nagypapa-paradoxonként ismert probléma. Ez úgy szól, hogy tegyük fel, hogy visszamegyünk az időben, hogy meggyilkoljuk a biológiai nagyapánkat, még azelőtt, hogy találkozhatott volna nagymamánkkal és gyerekük születhetett volna. Ebben az esetben szüleink sem születtek volna meg, így pedig mi sem létezhetnénk, ekkor pedig nem lenne, aki visszamehetne az időbe. 

A paradoxon Hitler esetére átfordítva is világos: ha visszamegyünk az időben, hogy megöljük Hitlert, akkor a feltevés szerint nem lett volna második világháború és holokauszt, elmaradt volna az összes pusztítás, amit Hitler okozott, ekkor viszont a jelenből nem lett volna miért visszamenni az időben, hogy megöljük Hitlert. 

A nagypapa-paradoxon a harmincas-negyvenes évek sci-fi irodalmában bukkant fel először és azóta is kísért. Ezzel küzdöttek a Vissza a jövőben-trilógiában is, ahol éppen a legfontosabb alapszabály volt végig, hogy a múltat nem szabad befolyásolni, mert akkor a jelenből tűnhetnek el a múltba visszautazó McFly-ék. 

A paradoxon kikerülésének egy gyakran felmerülő megoldása szerint alternatív idősíkok léteznek egymás mellett párhuzamosan, és ha visszajutunk az időbe, akkor nem az érkezésünk óta az indulásunkig eltelt események sorát változtatjuk meg, hanem egy párhuzamos idősíkot nyitunk. Ez a sci-fikben gyakran előforduló megoldás ugyan segít megkerülni a paradoxont, de Hitler esetében nem segít sokat: ekkor az a világ, amiben több tízmillió embert pusztítottak el a nácik, nem válik meg nem történtté, csak létrejönne mellette egy alternatív valóság, melyben nem élt Adolf Hitler. 

Népszerű feloldása még a problémának a Novikov-féle önkonzisztencia-elv alkalmazása. Ebben a modellben alapfetevés, hogy a világban nem lehetségesek ellentmondások. Azaz bármit is tesz egy időutazó, az már eleve illeszkedik a történelem folyamába. E alapprobléma köré épül fel Terry Gilliam 12. majom című filmje. 

A modell a legkisebb hatás elvére épül: ahogy szükségszerű, hogy egy féregjáratba dobott biliárdgolyó azon az útvonalon közlekedjen, amikor nem ütközik össze önmagával, ugyanúgy, ha egy időutazó visszamenne az időbe, hogy megölje saját nagyapját gyerekként, akkor szükségszerű, hogy valami hiba lépjen fel, és mondjuk másik házba csöngessen be és egy másik gyerekkel végezzen. 

E problémára több, a gyerek Hitler meggyilkolásán elmélázó feldolgozás is ráakadt, ezeket a Vox szedte össze. 

Egyrészt az Alkonyzóna egy 2002-es epizódjában Katherine Heigl alakította karaktert visszaküldik az időben, hogy ölje meg a gyerek Hitlert. Sikerrel jár, de Hitler anyja örökbe fogad egy új gyereket, akiből aztán a náci párt vezetője lesz. A többit pedig ismerjük. 

Egy másik ismert feldolgozása a témának Eric Norden 1977-es, Az első megoldás című novellája, amiben egy Holokausztot túlélő idős zsidó tudós visszamegy az időbe, átveszi az uralmat Hitler gondolatai felett és ráveszi, hogy fulladjon vízbe. Hitler azonban túléli a támadást, rájön, ki akarta megölni, és emiatt lesz vérengző antiszemita. A többit pedig ismerjük. 

Etikai nehézségek

De tegyük fel, hogy létezik az időutazás és sikerül kiutat találni e paradoxonokból is. Ekkor még hátra van egy nagyon fontos etikai kérdés: 

meg szabad-e ölni egy gyereket?

A bébi Hitler meggyilkolásának problémáját fel lehet írni egy ránézésre borzasztó egyszerű, haszonelvű egyenletben. E szerint egyetlen ember és több tízmillió ember meggyilkolása között kell választani, a cél pedig mindig a nagyobb jó és a kisebb rossz keresése, akkor értelemszerűen az egyetlen ember meggyilkolása a helyes válasz. 

Csak ahogy általában a klasszikus utilitariánus érveknél lenni szokott, itt is elvész néhány lényeges szempont. 

Egyrészt bármit is kövessen el Hitler később, amikor gyerekalakjában találkozunk vele, még biztos, hogy ártatlan. Ha pedig megöljük, akkor akárhogy is nézzük, de ott helyben felülíródik a történelem, és mi leszünk azok, akiknek kezéhez egy ártatlan gyerek vére tapad. 

Ezért van az, hogy a kérdésről szóló vitákban gyakran előjön, a gyerek Hitler megölése semmiképp sem lehet helyes megoldás. Akkor már inkább raboljuk el, csempésszük át a világ másik felére, neveljük fel gondos felügyelet alatt, és gondoljuk róla azt, hogy egy emberi lényről van szó, saját akarattal, ösztönkésztetéseket korlátozó öntudattal, és nem előre kijelölt életúttal. Mint ahogy magunkra is szeretünk gondolni. Hátha így megakadályozható lenne a XX. század egyik legnagyobb pusztítása. 

Történelmi nehézségek 

Még ha valószínűleg ez nem is lenne így. Ugyanis azok, akik szerint a bébi Hitler meggyilkolása megoldás lehet, nem veszik figyelembe, hogy milyen társadalmi és környezeti feltételek ágyaztak meg a századeleji Németországban a nácik hatalomra jutásának. 

"Tényleg azt gondolod, hogy ha Hitler nem élte volna meg a felnőttkort, elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki, aki szintén ebben a kulturális környezetben nevelkedett, ne járta volna végig ezt a politikai pályát és mindez ne vezetett volna ugyanolyan népirtó lépésekhez?"

- kérdezi erről a Forbes etikával foglalkozó szerzője, Janet D. Stemwedel. És egy ilyen kérdésre az őszinte válasz csak az lehet, hogy nem tudhatjuk, milyen lett volna a Hitler nélküli XX. század. De, tehetjük hozzá rögtön, nagyon sok okunk van feltételezni, hogy nem különbözött volna nagyon sokban attól, ami megtörtént. 

Azt persze senki nem tagadja, hogy Hitler személyisége és személyes életútja, világképe nagyban befolyásolhatta azt, ahogyan a nácizmus formát kapott és ahogy a holokauszt lezajlott. De a történtek mégis értelmezhetetlenek lennének az első világháborút lezáró békeszerződések, a német társadalomban jelenlévő feszültségek és szociális problémák, a mindenütt jelenlévő antiszemitizmus, az erőre kapó szovjetek nélkül. 

Hitler ugyanis nem egy légüres térből kiemelkedő ördögi figura volt a tömeggyilkosokra jellemző génkészlettel, hanem korának és társadalmának szülöttje. És egyáltalán nem tűnik meredek feltevésnek, hogy ha ő nem lett volna, akkor abból a feszült társadalmi térből jött volna más, hogy akár még hatékonyabban véghez vigyen egy hasonló programot. 

Ezt a gondolatkísérletet járja végig Stephen Fry pár éve megjelent regénye, a Csináljunk történelmet, amiben egy időutazó ugyan eléri, hogy Hitler apjának ne lehessen gyereke, de a náci párt ettől függetlenül létrejön Németországban, és a Hitlernél is karizmatikusabb vezetője, Rudolf Gloder irányításával képes lesz atombomba kifejlesztésére, még nagyobb pusztítást elérve így. 

Az elmúlt héten az amerikai lapokban kialakult vitában a legmeggyőzőbben talán Matt Ford érvelt az Atlanticben megjelent cikkében. Nagy vonalakban arról írt, hogy cinikus világban élünk, amiből bőven nem tűntek el a konfliktusok és az erőszak. De közben észre kéne vennünk, hogy minden fenyegető árny ellenére a nagyhatalmak évtizedek óta nem vívtak egymással háborút, és ugyan a rasszizmus és az antiszemitizmus sem tűnt el a világból, de ma már nincsenek pogromok. Békésebb, kiszámíthatóbb, felvilágosultabb lett a világ, amiben élünk. 

"Ha eltüntetnénk Hitlert a történelemből, egy megcáfolhatatlan igazságot tennénk kockára. Azt, hogy ő vesztett."

- írja erről Ford. 

A vita még közel sem ért véget, legutóbb egy másik republikánus elnökjelöltet, Ben Carsont szembesítették azzal a kérdéssel, hogy helyeselné-e Hitler anyjának abortuszát. A nagyon hevesen abortuszellenes Carson következetes maradt, ő soha senkinek az abortuszát nem helyeselné.