A Bataclanban mészárló Samy Amimour apja 2014-ben megpróbálta hazahozni fiát Szíriából

külföld
2015 november 16., 12:45
comments 120

Érdekes történelmi leletre bukkant a Guardian:

a Le Monde 2014 decemberében interjút közölt Mohamed Amimourral, a pénteken a Bataclan koncertteremben magát felrobbantó Samy Amimour apjával.

Az interjúban a 67 éves Mohamed, aki egy Seine-Saind-Denis ruhaboltban dolgozik, arról mesélt, hogy hogyan próbálta 2014 nyarán hazacsalogatni radikalizálódott fiát Szíriából. Illetve nem konkrétan haza, Franciaországba, ahol börtön várt volna rá, hanem a család származási országába, Algériába. A lényeg, hogy az ISIS-től és a börtön veszélyétől is megszabadítsa.

Mohamed a török-szír határhoz utazott, ahonnan egy kisbusz vitte tovább a dzsihádisták egyik táborába. Az apa más európaiakkal, oroszokkal és észak-afrikaiakkal utazott együtt.

A tábor Aleppótól nyolcvan kilométerre volt a sivatagban, Manbij városában. A semmi közepén buszozva észrevettek egy ellenőrzőpontot az ISIS zászlajával és egy kalasnyikovos fickóval. Az utasok erre a repülön ülő magyarokhoz hasonlóan tapsban törtek ki. 

A táborba érve elvették az útleveleiket. A családosokat lakásokban szállásolták el, az egyedül érkező férfiakat a laktanyába küldték. 

Az apa egy netkávézóból vette volna fel a kapcsolatot a fiával. Miközben a délben zárva tartó hely előtt várakozott, az ISIS fekete terepjárója állt meg mellette vallási felüógyelőkkel, akik felelősségre vonták, hogy miért nem imádkozik imaidőben, majd elvitték egy mecsetig, de bántani nem bántották. 

Másnap pillanthatta meg előszöt a fiát, aki sérült volt, mankóval járt. Végig mellette volt egy társa, az apa így sosem találkozhatott vele kettesben. A fia szokatlanul ridegen viselkedett. Egyszer sem hívta meg magához, nem volt hajlandó mesélni arról, hogyan él, hogyan sebesült meg és egyáltalán, hogy aktívan harcol-e.

Amikor az apa odacsempészte neki az anyja levelét, benne egy 100 euróssal, a levelet elolvasta, de a pénzt visszaadta azzal, hogy itt nincs rá szüksége. 

A fia hidegségétől megtört apa ezután a fiú társaitól érdeklődve próbálta megérteni az egészet. A harcosok olyan videókat mutattak neki, amiken Asszad elnök emberei kínozzák a harcostársaikat, illetve olyan videókat, amiken ISIS-esek gyilkolják le az ellenfeleiket közvetlen közelről leadott fejlövésekkel. 

Az apának így nem sikerült meggyőznie a fiát.

Mohamed azt mondta, hogy ő ott és akkor belátta, hogy a fia elhagyta őket, de azért hozzátette, hogy "az anyja még vissza akar jönni velem Szíriába. Talán ő képes lesz meggyőzni. Nem akarom, hogy élete hátralevő részét ott töltse" - mondta akkor.

A férfi a legfurcsábbnak az ISIS-hez csatlakozó megtérteket tartotta, annyira, hogy kiváncsiságból egy időre csatlakozott is két, rendőrként dolgozó franciához, akik rosszul beszéltek arabul.

Hazafelé Mohamed Törökországig egy zöld szemű, montpellier-i francia nővel és a hathónapos gyerekével utazott. (A francia sajtóban tabu az állampolgárok származására utalni, a zöld szemmel arra céloztak, hogy a nő fehér francia volt.) Az asszony a férjét hagyta ott az ISIS-nél, hogy öngyilkos merénylő legyen belőle. "Boldognak tűnt" - mondta róla Mohamed.

Az ISIS táborából, terroristák közül érkező apa úgy lépte át a szír-török határt, úgy szállt Isztambulban repülőre és úgy ért vissza Franciaországba, hogy egyszer sem állították meg vagy kérdezték ki.



(Le Monde via Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.