Egy hétfői cikkemben, vagyis inkább örömódámban megkértem a 444 olvasóit, hogy ha feszíti őket valami belülről fociügyben, mondjuk a boldogság, írják meg az érzéseiket.

A legbőségesebben a győri Márkból áradt a boldogság, ő olyan príma, érzésektől nemhogy csöpögő, de egyenesen fröcsögő, ugyanakkor érzékletes leírást adott a Meccs előtti és közbeni kalandjairól, hogy képtelen voltam egy betűt is kihúzni belőle:

"Győriként mióta az eszemet tudom focimeccsre járok, kezdetben családdal, manapság már a baráti társaságom hozzám hasonló beállítottságú tagjaival. Domináns élményeket hagyott bennem a 98'-as ETO-Diósgyőr mérkőzés (vigyázz, libabőr alert és nem elsősorban Reszeli Soós István nyakkendője miatt). Kilenc évesen 2-4-nél indultunk haza, hogy elérjük a 8-as busz még nem heringesdoboz járatát. A parkolóban még hallottuk az első két ordítást (3-4 és a döntetlent eredményező első Szarvas "Csodaszarvas" Jani találat), a harmadikat már otthon anyám közölte velem. 

Másnap úgy masíroztam be az általános iskolába, mint ma reggel a multihoz, ez lesz a párhuzam. Egymásranézünk és kollektívan vagyunk királyok, amikor nem zavar hogy a másik is király, nem csak magad, hanem minden magyar. Király Gabi más kategória, ő király volt mindig is, a Herthában főleg. Következő héten már a Győri ETO korosztályos csapatának edzésén próbáltuk utánozni a Csodaszarvast, Németh Krisztiánnal öt évig voltunk csapattársak. Kiemelkedő tehetség volt közülünk, a liverpooli lehetőségét követő útkerese szerencsére már lezárult. Amerikában szerzett önbizalma egyértelműen meglátszik a selejtezősorozat utolsó két és a pótselejtező meccseken nyújtott játékán. Nagyon örülök a sikereinek, sikereinknek!

Nem ütök el a nagy átlagtól, szívesebben ülök le megnézni egy Juventus-bármi mérkőzést mint a Paks aktuális idegenbeli fellépését. Az ETO-t mérkőzéseire talán már csak Orgován Béláék járnak, én Budapestre költöztem, így maradtak a válogatott mérkőzések, lehetőleg mindegyik hazai. A nyugat-európai jegyügyi minta legalább már a válogatott mérkőzéseink alkalmával reprodukálódik, aki nem kapcsol időben, az lemarad. Lecsaptam a jegyekre, mint Szarvas Jani 4-4-nél a Mracskó Misi-díjas Mracskó Misi passzra.

A vasárnapi meccsnap már a zsongásról szólt, metróval utaztunk a Groupama Arénához. A "Lesz még Oslo Hajdúszoboszló!" ritmus már a kocsikban gyakori szófordulat volt. Az igazi, nagybetűs KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNY-hez (mert hát emiatt járunk meccsre, mi vénaszkenneltek) a B3-as szektor férfi WC-jében jutottam hozzá. Magyar ember magyar embernek ennyire nagyon ritkán barátja, kellett hozzá Kleinheisler Laci idegenbeli balosa. Senki nem akadt ki az idősebb bácsin, aki úgy végezte dolgát mintha éjjeli portaszolgálatában lenne, végig ordítottunk valami magunkat éltető és motiváló szurkolói dalt. Dalaink rasszizmustól és indokolatlan obszcén kifejezésektől teljesen mentesek voltak. Elképzelhető, hogy a másiknak csak akkor foglalkozik pénzért örömszerzéssel az anyja ha szarul megy a játék?

Végigálltuk, tomboltuk, sírtuk (örömtől) és nevettük (örömtől) a meccset, érzetre körülbelül annyi idő alatt repült el, mint a románok ellen egy-egy izzadósabb szöglet elleni védekezés. Nálunk jobb vagy hozzánk hasonló játékerőt képviselő csapat ellen irtózatosan régen láttam országom csapatát ilyen magabiztosan játszani. Rendesen furcsa érzés volt, meg is jegyeztük 15 perc elteltével: nem izgulunk, a norvégok messze voltak attól, hogy bármi realitása legyen EB résztvételüknek. Priskin Tomi győri volt Watfordban, az Alania Vlagyikavkaznál és most a Slovannál is, ahogy vasárnap is amikor visszavette jobbal. Lényegében itt teljesen elmúlt az a minimális magyaros félsz is belőlünk, már kimertem mondani a haveromnak: Báttya, te érted hogy kint leszünk az EB-n? Te érted azt, hogy nem a Del Piero góljánál kell elbőgnöm magam, hanem a műszálas Guzmics mez fog rámizzadni jövő júniusban?!
A második gólunkat az orrunk előtt lőtte valaki, nem is az a lényeg. Egy lelátó ölelte meg a srácokat, amiből ők becsülettel vissza is adtak játékukkal és mérkőzés után tanúsított szimpatikus viselkedésükkel. 26 éves vagyok, 26 évem telt el úgy, hogy magyarként, nemzeti válogatottamat nem volt még alkalmam ünnepelni.
Most volt, szerencsére pötyöghettem ezt az egészet, hangom nincs!

Hajrá Magyarok!"

Péter az ellenkező pólust képviselte, szinte némán kellett drukkolnia a nappaliban, hogy fel ne ébredjenek a gyerekek. Akik másnak - országos ki8vételként - heves norvégozással ünnepeltek:

"Már a gyerekeket (2 és 4 éves) altatta a feleségem, de az első gól után kezdhette elölről, mert mindkét gyerek kijött megnézni, hogy apa minek üvöltözik vigyorogva, sörösüveggel a kezében a nappali közepén.

A második gólnál már halkabb voltam. Feleségem már aludt, éreztem, hogy ha felébrednek a gyerekek, akkor már nekem kell altatni, és pont lemaradok a meccs végéről. Ezért, kb úgy sziszegtem, hogy "gl, gl bzmeg, gl", mint amikor a tüsszentést fojt vissza az ember. Nem ébredt fel senki.

Másnap reggel meg mondtam a nagyobbiknak, hogy a tegnapi meccset, amit apa nézett megnyertük, még rúgtunk egy gólt, a norvégok meg csak egyet. Erre rákezdett, hogy "háháhá, buta norvégok, háháhá..". Általában leszidjuk, ha csúfolódik, de akkor és ott nem tudtam volna hitelesen tiltakozni; ezért inkább abban maradtunk, hogy ehet egy csokit, ami egyébként WC-be kakilásért jár. Aztán elmentünk oviba."

Soma képtelen volt szavakba önteni, hogy mit érez, így képekben mondta el:

és

Zoltán azért boldog, mert ezzel a kijutással talán véget értek a munkahelyi megpróbáltatásai. Olvasónk ugyanakkor remek szimattal vette észre, hogy ez ellen a magyar csapat ellen eddig ki rúgta a gólokat. Ez ellenfél focistái? Természetesen nem, hanem mi, újságírók! Máig büszke vagyok arra, ahogy Guzmics és Lang együttes megalázása után amúgy illésbélásan átcsippentettem a labdát Király felett!

"Basszátok meg, 27 éves vagyok, amióta élek, nem voltunk kinn nemzetközi tornán! MInden évben minden válogatott meccset megnézek, és a kollégáimnak (főleg csajok) nyomatom, hogy nézzék ők is a meccset este, szurkoljuk ki együtt. Mintha én lettem volna a Csányi, úgy oltottak a kollégák, ha kikaptunk, az idegenbeli norvég győzelem után nekem kellett magyarázkodnom, mert valaki a világ legnagyobb csodájának említette az oslo-i győzelmet.

Ezekután tegnap nem visszaálltunk védekezni, nem beálltunk a kapunk elé várni a tuti gólt, hanem JÁTSZOTTUNK! boldog vagyok, és büszke vagyok arra, hogy ez a csapat a média fröcsögése ellenére kijutott az EB-re, és végre jókor tudott jól játszani."

Igen, borzalmas pillanat volt, amikor a kitörő Szalai elcsúszott a tudósítónyálon! De mégis sikerül, úgyhogy most bárány fekszik a farkashoz, olvasó meg az újságíróhoz, és mindenki együtt örül.