Amikor legutoljára kijutottunk az Európa-bajnokságra

futball
2015 november 16., 09:56
comments 65

43 éve történt meg legutóbb, hogy a magyar labdarúgó válogatott kivívta a részvételt az Európa-bajnokságra. És most, vasárnap.

photo_camera Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Akkor ez kicsit nehezebb volt, 32 válogatott tülekedett a négy döntős helyért. Bulgáriát, Franciaországot és Norvégiát megelőztük a csoportunkban, aztán jött a románok elleni rájátszás, 1-1 itthon, 2-2 Romániában, ami a mostani szabályok szerint magyar továbbjutást ért volna, de akkor még harmadik meccset kellett játszani. Belgrádban nyert a magyar válogatott. A négyesdöntőben aztán előbb a Szovjetuniótól, aztán Belgiumtól is kikaptunk, és negyedikek lettünk.

photo_camera Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Szép, régi történet. Annyira régi, hogy ekkor még javában tartott a vietnami háború, az amerikaiak négy év után kezdték el bombázni újra az északiakat, aztán az év végére lényegében kivonulnak.

Richard Nixon volt az amerikai elnök, akit újraválasztottak, de Washingtonban például indiánok elfoglalták a belügyminisztérium indiánügyekkel foglalkozó hivatalát, hogy tiltakozzanak a diszkrimináció ellen.

photo_camera Fotó: Fortepan

Az észak-írországi Derryben 13-an meghaltak, amikor a brit katonaság belelőtt egy béketüntetésbe.

Európában terrortámadások voltak. A Vörös Hadsereg Frakció bombamerényleket hajtott végre az NSZK-ban állomásozó amerikai csapatok ellen. A müncheni olimpián egy palesztin terrorsztervezet megtámadta az izraeli sportolókat, 11 zsidó olimpikon halt meg a túszdrámában.

És egyáltalán nem volt biztonságos a repülés, csehszlovák gépeket térítenek el az NSZK-ba, az egyik támadásban lelövik a pilótát. A légiterrorizmus miatt 24 órás sztrájkba léptek a pilóták a világban.

photo_camera A müncheni olimpia megnyitója Fotó: Fortepan

Itthon ekkor még verték a tüntetőket március 15-én, mert függetlenséget követeltek és bírálták a rendszert. A tüntetésen résztvevők közül Szalai Miklós fizikushallgatót és hét társát 6-12 hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az alkotmánybe belevették, hogy „A Magyar Népköztársaság szocialista állam”.

photo_camera Fotó: Fortepan

Kádár ebben az évben ajánlotta fel lemondását életkorára hivatkozva, valójában a balról érkező támadások miatt. Kádár 60. születésnapját megünneplik a parlamentben, megkapja a Szocialista Munka Hőse címet és a Lenin-rendet. Maradhat a párt élén, de fel kell adnia a reformokat, az új gazdasági mechanizmust.

photo_camera Fotó: Fortepan

Olyan idők voltak, amikor minisztertanácsi rendelet mondta ki, hogy magánszemélyek tulajdonában teherautó vagy busz nem lehet. És korlátozták az alkoholfogyasztást, reggel kilenc előtt nem lehetett szeszesitalt árulni, közterületeken betiltották az alkoholfogyasztást. Nehéz idők voltak.

Viszont az Országgyűlés az állami iparban dolgozók bérének 10-12%-os emeléséről döntött, és a tévé szilveszteri műsorának a vendége Gina Lollobrigida volt.

photo_camera Várkertbazár, 1972. Fotó: Fortepan

Az akkor született magyar labdarúgók már vissza is vonultak, mint Lipcsei Péter vagy Juhár Tamás úgy, hogy soha nem jutottak ki világ- vagy Európa-bajnokságra. Miközben a szintén 1972-es Zinedine Zidane világ- és Európa-bajnok lett, UEFA-kupát és Bajnokok Ligáját és Világkupát nyert.

photo_camera Fotó: Fortepan

És ebben az évben született Rogán Antal, Hoppál Péter, Jeneiné Rubovszky Csilla, L. Simon László és Tuzson Bence is. Az már egy komlpett Fidesz-frakció. Bernd Storck és Orbán Viktor pedig egyaránt 9 éves volt.

photo_camera Fotó: Fortepan
A kronológiához
és
gyűjtöttünk adatokat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.