Vicente Fox a Reutersnek adott interjút, abban beszélt erről. Szerinte egy évtizeden belül a kokaintól a heroinon át a kristály meth-ig minden fogyasztása lesz az országban.
Mindez azért lesz így szerinte, mert a mexikói alkotmánybíróság november elején úgy döntött, hogy aktivisták egy csoportja számára az otthon termesztett marihuána rekreációs célra történő fogyasztása legális. Ez pedig lépésről lépésre elkerülhetetlenné teszi a marihuána legalizálását az országban, ami Fox szerint csak az első lépés.
A folyamat pedig szerinte visszafordíthatatlan, ez idővel az összes kábítószer legalizációjához vezet majd. Az országban 2009-ben dekriminalizálták a kis mennyiségű birtoklást.
Fox 2000 és 2006 között volt az ország elnöke, azóta pedig a kábítószerek legalizációjának képviselője lett. Elnöksége előtt a Coca-Cola igazgatója volt, onnan lett a konzervatív Pan színeiben államfő.