Aszad: Nem engem hibáztassanak az ISIS-ért

külföld
2015 november 19., 09:59
comments 175

Interjút adott az olasz Rainak Bassár el-Aszad szír elnök. Ebben többek között arról beszél, nem Szíriából nőtte ki magát az Iszlám Állam, mert ott ennek nincsenek meg a társadalmi feltételei.

Azokat a terroristák, akiket Szíriában képeztek ki, Aszad szerint "török, szaúdi, katari és persze nyugati" támogatással tették ezt. Az Iszlám Állam (amit Aszad az interjúban Daesh-nek nevez) nem Szíriából, hanem Irakból, illetve még annál is előbb Afganisztánból indul. Idézi David Cameront, aki szerint az iraki háború hozzájárult az ISIS megszületéséhez.

Aszad szerint akkortól lehet majd politikai átmenetről beszélni Szíriában, ha nem áll az ország területének egy része lázadók ellenőrzése alatt. "Amíg terroristák uralnak területeket, addig nincs politikai megoldás" - mondta. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.