Két csaj az év házibuliját ígérte neki, végül jól megverték és a cipőjét is ellopták

bűnügy
2015 november 20., 15:13
comments 175

S. Julianna és B. Gabriella a múlt hét vasárnap a lakásukra csalták a sértettet, hogy ott hatalmas szülinapi buli készül. A sértett meg sem állt a lányok kőbányai lakásáig, ott azonban beszállt a buliba B. Róbert is, aki előzetes szóváltást követően megverte a sértettet, aki elővette mobiltelefonját, hogy kihívja a rendőrséget.

Ekkor azonban Róbert kikapta kezéből a telefont, és a zsebében megbúvó értékeit is kipakoltatta vele. A srác engedve a nyomásnak, átadta készpénzét, személyes iratait, bankkártyáját, valamint óráját is a gyanúsítottnak. 

A bűncselekmény elkövetését B. József és Ladányi Olivér bűnsegédként segítette. B. Róbert ezután elhagyta a lakást. 

Ha ez a sértettnek nem lett volna elég, mikor le akart lépni, szembesülnie kellett azzal is, hogy az előszobából sportcipőjét is lenyúlták. (Eleve milyen buli az, ahol le kell venni a cipőt??)

A bejelentést követően a rendőrök megjelentek a Budapest X., Petrőczy utcai lakásban, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra B. Gabriellát és S. Juliannát. A kőbányai nyomozók B. Róbertet 2015. november 15-én este lakcímén elfogták, ahol a házkutatás során megtalálták és lefoglalták a lenyúlt cipőket.

B. Józsefet azonosítását követően, 2015. november 17-én este fogták el a rendőrök. A fővárosi rendőrök még keresik a társaság ötödik tagját, Ladányi Olivér 35 éves budapesti lakost, aki ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság országos elfogatóparancsot adott ki. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.