Kövér László és a CÖF máris kitüntette az év szellemi honvédőit

politika
2015 november 20., 20:34
comments 166

A Civil Együttműködési Tanácskozás és a Szellemi Honvédelem Mozgalom péntek esti találkozóján Kövér László figyelmeztetett mindenkit, hogy 

a 21. században a közösségek alárendelésének fő eszköze már nem a szállásterületeik elfoglalása vagy a gazdasági és pénzügyi erőforrásaik elvétele, hanem a közösségek azonosságtudatának megszállása és átalakítása.



Szóval a házelnök szerint ettől az értéktudatosságától megfosztott közösség többé már nem képes felismerni az érdekeit sem, még kevésbé képes megvédeni azokat. A rendezvényen, amelyen átadták a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) Kuratóriumának „2015 szellemi honvédője"-díjait, Kövér László elismerésre méltónak nevezte, hogy a szervezet honvédelmi díjat alapított egy olyan világban, amelyben 

„az eszme és a szellem ügye helyett az eszmenélküliség és a szellemtelenség, az önvédelem helyett az önfeladás a divat".

Csizmadia László, a CÖF alapító elnöke „2015 szellemi honvédője" díjat 

  • Zétényi Zsolt jogásznak, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnökének;
  • Tőkéczki László történésznek, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető tanárának;
  • valamint a Rákóczi Szövetségnek adta át.

Liberális diktatúra

Soltész Miklós (egyébként ő az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár)a szellemi honvédelem jegyében még elmondta, hogy ő elutasítja a liberális diktatúrát. Soltész nem tudja elfogadni, hogy liberális politikusok mondják meg, hogy mit szabad nekik, és mit nem szabad nekünk. Amikor megpróbálják eltüntetni a nemzeteket, szétverni a természetes emberi közösségeket, a családokat."

Államtitkár úr, ne hagyja magát!

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.