Lázár: Érdemi kockázatot jelentettek a TEK által elfogott emberek

2015 november 26., csütörtök 13:26
222

Lázár János sorban a harminckettedik alkalommal kereste a választ arra kérdésre, hogy 

"Mit, miért tesz a kormány?"

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatót azzal kezdte, hogy 

"az illegális bevándorlás és a terrorizmus kéz a a kézben jár. 

A miniszer a hozzá befutó titkosszolgálati információikra hivatkozva kijelentette, hogy folyamatos veszély van. Lázár a hétvégi TEK-akcióról elmondta, hogy 

"érdemi kockázatot jelentettek a terrorelhárítók által elfogott emberek."



A miniszter idézett az ügyészség csütörtöki leveléből.

"A TEK nagyon jól teszi, hogy mindenre figyel. Nem történt olyan cselekmény, ami felróható lenne a terrorelhárítóknak,"

mondta Lázár, aki szerint a kormánynak nem tiszte, hogy értékelje a rendészeti szervek munkáját, de ezeknek a szervezeti egységeknek 

"az a dolguk, hogy mérlegeljék az információkat és aszerint cselekedjenek."

Európában terrorveszély van, nem alábecsülendő a terrorelhárítók munkája. A miniszter szerint az újságíróknak most nagy felelősségük van, nem szabadna aláásni a rendőrök felé eső bizalmat. 

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt